Várakozása szerint a korlátozásokat ősztől fokozatosan oldják majd fel, és csak néhány intézkedés marad érvényben jövőre. A tőkekorlátozást tavaly június 28-án vezették be, hogy megállítsák a bankbetétek kivételét, ami már olyan nagy mértékű volt, hogy a bankrendszer összeomlásával fenyegetett.

Csaknem 50 milliárd euró megtakarítást vettek ki a görögök 2014 novembere és a múlt év júniusa között attól tartva, hogy Görögország kihullik az euróövezetből.

A tőkekorlátozás segített megállítani a folyamatot, de számos gazdasági hátulütője volt az intézkedésnek. A lakosság szempontjából különösen fájdalmas, hogy heti nem több mint 420 eurót vehetnek ki azóta is számláikról, a gazdaságot pedig lefékezte, a GDP ismét zsugorodik.

A görög jegybank a héten azt közölte, hogy várakozása szerint idén 0,3 százalékkal csökken a gazdaság teljesítménye a tavalyi 0,2 százalékos visszaesés után. Az idei első negyedévben a GDP 1,4 százalékkal esett éves szinten. A jegybank az év második felére a gazdaság élénkülésére számít.