A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című lapnak adott interjúban Jens Weidmann, a Deutsche Bundesbank elnöke, az Európai Központi Bank (ECB) Kormányzótanácsának tagja megerősítette, hogy helyteleníti az ECB szuverén kötvényvásárlási terveit. Elmondta, hogy az euróövezeti jegybank szoros figyelemmel követi az olajárak alakulását és az árcsökkenés hatását az euróövezeti inflációra, ami jelenleg messze elmarad az ECB közel két százalékos céljától.

Az ECB felkészült a régiót fenyegető deflációs veszély elhárításához szükséges intézkedések meghozatalára - jelezte Jens Weidmann. "A dolgok jelenlegi állása szerint tartósan alacsony olajárak mellett az infláció alacsonyabb lesz a vártnál, a gazdasági növekedés üteme viszont nagyobb" - fogalmazott.

A Bundesbank decemberben még megfelezte 1,0 százalékra jövő évi német növekedési előrejelzését, az ideit pedig a még júniusban kilátásba helyezett 1,9 százalékról 1,4 százalékra fogta vissza. "Európában a helyzet egyáltalán nem olyan rossz, mint ahogy azt sokan gondolják" - mondta ugyanakkor Jens Weidmann.

Az irányadó kamat 0,05 százalékra csökkentésével az ECB már szinte kimerítette monetáris szabályozási eszköztárát, és jószerint csak szuverén kötvények vásárlásához, azaz mennyiségi monetáris eszközök alkalmazáshoz folyamodhat a gazdasági növekedés fellendítése érdekében.

Az ECB döntéshozó testülete több tagjának azonban fenntartásai vannak a mennyiségi monetáris eszközök alkalmazhatóságát illetően. A 24 tagú Kormányzótanácsban a terv legszókimondóbb ellenzőjének Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke számít, aki szerint az EKB ezzel csak a pazarló országok hóna alá nyúlna, és eltávolodna mandátumától, az árstabilitás feletti őrködéstől.

"(Az alacsony olajárak formájában) valósággal tálcán kaptunk egy gazdaságösztönző programot. Miért kellene ezt még monetáris eszközökkel is megfejelni?" - tette fel a kérdést a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak adott interjúban Jens Weidmann, megjegyezve, hogy az ECB-nek nem lenne szabad pusztán a pénzpiacok nyomásának engedve szuverén kötvényeket felvásárolnia. "Határozottan bosszant az az újabban minduntalan nekünk szegezett kérdés, hogy 'mikor vásároltok már végre?'" - fogalmazott.