A volt amerikai alelnök sokakat meglepett

Joe Biden volt amerikai alelnök egyetlen nap alatt több mint hatmillió dollár adományt kapott az elnökválasztási kampányára - jelentette be pénteken este a politikus kampánycsapata az MTI szerint.
Szabó Zsuzsanna, 2019. április 27. szombat, 10:35
Fotó: Getty Images

Biden, aki az előző amerikai elnök, Barack Obama alelnöke volt nyolc esztendőn keresztül, csütörtökön jelentette be, hogy indul pártja elnökjelöltségéért a 2020-as elnökválasztáson. S bár pártján belül radikális fiatal képviselők egy csoportja azonnal jelezte, hogy a "régi gárda" politikusának tartja, és nem ért egyet azzal, hogy ő legyen az elnökjelölt, Biden népszerűsége a felmérésekben azonnal megugrott.

Kampányára egyedül a pénteki napon 6,3 millió dollárt ajánlottak fel, és ezzel adománygyűjtő vonzerejével a demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok népes táborában az élre került.

Elemzők szerint maga Biden sem nagyon bízott az anyagi támogatásokban, ezért már szerdán, egy nappal indulása bejelentése előtt egy konferencián kérte az adományozók támogatását. "Az emberek azt hiszik, hogy Iowa és New Hampshire az első teszt, de ez nem így van. Az első 24 óra, az az igazi teszt" - mondta, utalva arra a két amerikai tagállamra, ahol az első előválasztásokat hagyományosan tartják.

Trump is beizzította fegyverét

A Politico című lap szerint az első napon gyűjtött adományai nagyságával Joe Biden a demokraták vezető elnökjelölt-aspiránsa lett. Elemzők szerint ezt látszik alátámasztani az is, hogy Donald Trump csütörtök óta többször is reagált Biden esetleges elnökjelöltségére.

Csütörtöki egyik Twitter-bejegyzésében az elnök "álmatag Joe-nak" nevezte Bident, majd este a Fox televíziónak azt fejtegette, hogy a volt alelnök "nem a legvilágítóbb elme" a demokrata táborban, ráadásul erőtlen is. Pénteken az egyik újságírónak, aki azt firtatta, vajon az életkor mennyit számít majd az elnökválasztáson, Trump azt válaszolta: "én nagyon fiatalnak érzem magam, tele vagyok életerővel". Majd a 76 éves Bidenre utalva a 72 éves elnök hozzátette: "De amikor Joe-ra nézek, hát, nem is tudom... bár soha senkire sem tudnám azt mondani, hogy túlságosan idős".

Biden reagált az őt ért támadásokra

Joe Biden pénteken az ABC televíziónak adott interjújában - miután idősebb fia néhány évvel ezelőtti halálát felidézve elsírta magát - kijelentette: "nagyon jó formában vagyok".

A volt alelnök egyébként pénteken az ABC televízióban visszatért az elmúlt hetekben őt ért támadásokra, amikor azért vonták őt felelősségre, mert a napi érintkezések során túlságosan is szívesen érintett meg nőket. Az interjúban, mintegy válaszolva a nyilvánosan is erre panaszkodó nőknek, azt mondta: sajnálja, ha túlságosan is "behatolt az intim szférájukba". Mint fogalmazott: "nagyon lesújt, hogy ez megtörtént, de ugyanakkor az is igaz, hogy nem rossz szándékkal tettem ezt".

Biden visszatért egy másik, a kampánya számára esetlegesen negatív hatással bíró korábbi történésre is: Anita Hill bírósági fogalmazó 1991-ben történt szenátusi meghallgatására. Hill azzal vádolta meg Clarence Thomast, a legfelsőbb bíróság bírójelöltjét, hogy szexuálisan zaklatta őt, ám Joe Biden, aki a szenátusi bizottság vezetője volt, nem adott hitelt állításainak. Pénteken Anita Hill - aki azóta jogász lett - a The New York Timesnak elmondta: Biden pár nappal ezelőtt megkereste őt, és bocsánatot kért a 28 évvel ezelőtt történtekért. Biden az ABC televízióban azt hangsúlyozta: azon a meghallgatáson ő "nem bánt rosszul" Anita Hill-lel, és már a meghallgatás kezdetén is hitelt adott a szavainak.

HOZZÁSZÓLÁSOK