Az Egyesült Államok múlt hónapban megválasztott elnöke az 55 kaliforniai elektor voksával lépte át az elnökséghez minimálisan szükséges 270 szavazatot. Az általában formálisnak bizonyuló elektori szavazásnak idén az ad jelentőséget, hogy a leköszönő elnök, Donald Trump nem ismeri el vereségét. Több államban a szavazatok újraszámlálását kérte, amit csak néhány helyen ért el, ügyvédei beadványait a bíróságok sorra elutasították az elmúlt hetekben - írja az Euronews, amely megjegyzi, hogy Biden 7 millióval több voksot kapott, mint a hivatalban lévő Trump, ez olyan különbség, amelyre még soha nem volt példa.

Donald Trump és személyes ügyvédje, Rudy Giuliani az elmúlt egy hónapban több jogi eljárást kezdeményezett, hogy bebizonyítsák, a Demokrata Párt és Biden csalt a választáson. A pereket sorra elbukták a tagállamokban, majd a Legfelsőbb Bíróságon is, minden esetben hiányolták a bizonyítékokat, hogy igazolják, tömegével adtak le érvénytelen levélszavazatokat a volt alelnökre. Bár a médiában beszéltek arról, hogy halottak voksoltak Bidenre, vagy hogy nem engedték be a független megfigyelőket a szavazatszámlálóhelyiségekbe, de ezeket egyik bíróság sem fogadta el, miután a Republikánus Párt is jelezte, hogy mindenhol voltak embereik.

Az elektori kollégiumban Biden 306 szavazatot szerzett, Donald Trump pedig 232-t. Az új elnök így hivatali esküjét január 20-án teheti le Kamala Harris alelnökével együtt.