Méltatlanul ütik a lengyeleket és a magyarokat - ők csak a jéghegy csúcsa

Bár a lengyel és a magyar kormány vonta magára a gyanút, hogy azért áll ellen a jogállami követelmények érvényesítésének az EU-s kifizetéseknél, mert fedezi jog uralmának rendszerszintű semmibevételét, ám ez a probléma sokkal súlyosabb az EU-ban annál, hogy két országra korlátozódjon.
Komócsin Sándor, 2020. november 28. szombat, 18:11
Fotó: Shutterstock

Az USA és az EU egyaránt küszködik azzal, hogy roncsolódik a demokráciája, ám míg az előbbi esetben egyenesen az állam fejétől indult ki a politikai rendszer egy személy uralma alá hajtására irányuló törekvés, Európában főként a perifériáról indult támadás a demokratikus intézményrendszer ellen. Magyarország és Lengyelország vezetése állt az élére a jog uralmát aláásó kormányoknak, ám ez csak azt jelzi, ki vállalja fel a nyílt konfliktust a jogállamiság ügyében, nem azt ki sérti meg a szabályokat igazán - véli Gideon Rachman a Financial Times (FT) publicistája.

Számos további ország van, amelyeket korrupciós botrányok és a jog uralmának sérelme jellemez. Bulgária, Ciprus, Horvátország, Málta, Szlovákia, Szlovénia és Románia együtt együtt az egynegyedét-egyharmadát adják 27 EU-tagállamnak. A lengyel és a magyar kormány azért került a reflektorfénybe, mert ideológiai szósszal öntötték le a viselkedésüket. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke például leckéket ad más országoknak abból, hogy kell kiépíteni egy a liberális demokráciától eltérő illiberális államot. Emellett a két ország vezetése olyan törvényeket fogad el, amelyek aláássák a jogszolgáltatás függetlenségét.

Régi módszer

A többi európai országban, különösen az említettekben a korrupció a régi jól bevált módon, a színfalak mögött történik - írja az FT publicistája. Ezen országok vezetői nem csinálnak sportot abból, hogy a liberalizmust ostorozzák. Miközben főként emiatt kisebb figyelmet keltenek külföldön, nem marad el a belföldi tiltakozás. Bulgáriában például július óta folynak többezres demonstrációk Bojko Boriszov kormánya ellen. Az emberek akkor borultak ki, amikor kiderült, hogy politikusok mélyen áron jutnak jó lakásokhoz. Még az ország elnöke Rumen Radev is "maffiakormányról" beszél.

Romániában korrupcióellenes ügyészek éveken át hadakoztak kormánytagokkal és Liviu Dragneát, valaha az ország egyik vezető politikusát másfél éve három és fél éves börtönbüntetésre ítélték korrupciós ügyek miatt. Ivo Sanader, Horvátország leghosszabb ideig regnáló miniszterelnöke nyolc évet kapott. Robert Fico szlovák miniszterelnök 2018-ban belebukott a Jan Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya meggyilkolását követő korrupcióellenes tiltakozóhullámba, miután Kuciak olyan ügyön dolgozott, amelynek szálai a kormányfőig értek.

Máltán Daphne Caruana Galizia ismert oknyomozó újságírónőt gyilkoltak meg 2017-ben, miközben egy befolyásos politikusok részvételével folyó pénzmosási ügyön dolgozott. A bűntény vizsgálatát kísérő tüntetések Joseph Muscat miniszterelnök lemondásához vezettek, Muscat kabinetfőnökét letartóztatták.

Erőtlen EU

Az EU-nak nem sok eszköze van arra, hogy kivizsgálja a korrupciós ügyeket és elérje, hogy a tagállamok tartsák magukat a jog uralmának szabályához. Az alakulófélben lévő Európai Ügyészség csak olyan ügyeket vizsgálhat majd, amelyek európai uniós támogatásokat érintenek, vagy részesei uniós tisztviselők. Emellett Lengyelország és Magyarország nem vesz részt az ügyészség munkájában.

Euroszkeptikus szakértők szerint maga az EU támogatási rendszerével együtt rothadt szervezet. Boriszovot számos uniós politikus védte még mostanában is, amikor már zajlottak a tüntetések ellene, ám mások úgy látják, hogy Bulgáriát sokkal durvább korrupció emésztené, ha az ország nem lenne az Európai Unió tagállama.

Így aztán sajnálatos módon az a helyzet, hogy amikor az uniós csúcsértekezletek után elkészülnek az ügynevezett családi felvételek a részt vevő állam- és kormányfőkről, jó pár simlis nagybácsi és agyafúrt unokatestvér is szerepel rajtuk - véli az FT cikkírója.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Sorathul, 2020.11.30 08:24

@gondolkoggyunk:
"Csakhogy nincs olyan ország az EU-ban, amelyik ne taposna folyamatosan sárba ezen alap-értékek közül egyet-kettőt (vagy tizet-huszat) , ezért ez a tételes és részletes lista soha nem fog létrejönni. Sokkal egyszerűbb a szarkeverőknek valami homályos dologra hivatkozni amibe aztán utólag mindenki azt magyaráz bele, amit akar. "
Sorold már fel akkor légy szíves tagállamonként, hogy melyik milyen alapértéket tapos, ha már ilyen biztos vagy benne.
Azután vond le azokat amik kaptak figyelmeztetést.
Megkapjuk azt a pár tagot, mint pl. Magyarország, aki nemcsak, hogy nem tartja be ezeket az - általad homályosnak nevezett- alapértékeket, de az EU-tól kapott pénzen köpköd az EU-ra és a figyelmeztetéseire. Érted?
Ami a "homályosságot" illeti, a magyar törvények mennyire egyértelműek? Kivétel nélkül mered állítani, hogy minden magyar törvény egyértelműen van megfogalmazva, és mindenkire egyformán vonatkozik? Vagy csak szálka van, gerenda nincs?
Mivel magyarázod, hogy a többi tag hajlandó aláírni a feltételeket?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gondolkoggyunk, 2020.11.29 22:38

@DrNemoda: "A jogállamiság minden tétele tisztázott, egyértelmű"

Lószart. A jogállamiságnak egyetlen olyan LEÍRT részletes definícióját nem tudsz felmutatni, amire az EU államoknak legalább a többsége rábólintana, hogy "igen, ennek a szövegnek minden betűjét betartjuk a mi országunkban".
Aki egy törvényt nem hajlandó egyértelműen megfogalmazni, leírni, az egyértelműen trükközni, csalni készül. Bárki megpróbálná papírra vetni a hivatalos verziót, abban a pillanatban sorra bukkannának fel a különböző országok és nemzetközi szervezetek, hogy ezt is vegyük ki belőle, meg azt is vegyük ki belőle. Amit végül meghagynának a ravaszkodók, az eredeti szövegből, a különbségen sírva fakadna minden jó érzésű ember. Ezért nem lesz soha egyértelmű szöveg. Márpedig ha a jogállamiságnak nincs egyértelmű meghatározása (hivatalos szövege), akkor nincs is mit mit tételesen számon kérni a sorból kilógó oszágokon.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

dakujeme, 2020.11.29 11:19

A középkori klerikális Lengyelországban gumibotozzák a az egyházi korlátoltság miatt tüntető lengyel nőket. Elmaradott primitív kormányzat plusz az egyház egy irtandó magatartási formát jelent.
A fideszes média elhallgatja ezt!
Miért is, mert nálunk médiaszabadság van a takonyka Juditka szerint is!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2020.11.29 11:02

Méltatlanul ütik az abortusz betiltása ellen tiltakozó lengyel nőket!!!!!!!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

DrNemoda, 2020.11.29 10:55

A jogállamiság minden tétele tisztázott, egyértelmű, és csak annyi vitát enged meg, amennyit egy bírósági ítélet meghozatala az írott törvény alapján ! Ezt ne feszegesse most már egy troll se, hacsak nem akar együtt gittet rágni orbánnal (nem tudom mivel mos fogat) ! A jéghegy csúcsa elzi magát a jéghegyet, csak üssék a hegyet, hátha megfordul az egész tömb (langymeleg áramlatok nyalogatják alul, egyre fogy a ballasztja) !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html