Egyfősre csökkent Boris Johnson többsége a parlamentben

Egyfősre csökkent a 2017-es választások óta így is kisebbségben, az észak-írországi Demokratikus Unionista Párt (DUP) külső támogatásával kormányzó Konzervatív Párt és az alig több mint egy hete hivatalban lévő új miniszterelnök, Boris Johnson többsége a brit parlamentben egy időközi képviselőválasztás nyomán.
Domokos László, 2019. augusztus 2. péntek, 08:58
Fotó: Getty Images

A Wales déli részén rendezett választást a péntek reggel ismertetett eredmények szerint a Liberális Demokraták jelöltje nyerte a voksok 43,5 százalékával. A pártnak így 13 képviselője lesz a londoni parlament alsóházában - számolt be az MTI.

Brecon és Radnorshire körzetben azért kellett időközi választást tartani csütörtökön, mert a kerület eddigi képviselőjét, Chris Davies tory politikust azzal vádolják, hogy hamis költségtérítési elszámolást nyújtott be. A visszahívását célzó petíciót 18 ezren írták alá a körzetben. A Konzervatív Párt általános megdöbbenésre azonban újra a bukott politikust indította, mert úgy vélte, hogy akaratlanul hibázott, és nem szándékosan követett el visszaélést.

A választás legnagyobb esélyesének az országos közvélemény-kutatások szerint jelentősen megerősödő Liberális Demokratákat tartották, jelöltjük ráadásul Jane Dodds, a párt walesi vezetője volt.

Az uniós tagság megszűnéséért kampányoló Brexit Párt több ezer szavazót hódított el a Konzervatív Párttól, amely a második helyen végzett. A parlamenti ellenzék legnagyobb erejét adó Munkáspárt a Nigel Farage vezette Brexit Párt mögé szorult a negyedik helyre.

Bár a kampány központi témáit inkább helyi ügyek, és nem a brexit körüli bizonytalanságok adták, megválasztása után Jane Dodds azt mondta, képviselőként első dolga lesz megkeresni Boris Johnsont, hogy felszólítsa őt, ne játszadozzon az emberek jövőjével, és zárja ki a megállapodás nélküli brexit lehetőségét. A liberális demokrata politikus ezzel arra utalt, hogy a július 24. óta hivatalban lévő új kormányfő eltökélt amellett, hogy az Egyesült Királyság mindenképpen kilép az Európai Unióból a Brexit jelenleg érvényes határnapján, október 31-én, akár létrejön megállapodás a felek között, akár nem.

Az időközi választás eredménye komoly következményekkel járhat Boris Johnson brexittel kapcsolatos terveire a 650 fős alsóházban, amelyben a legnagyobb észak-írországi katolikus erő, a Sinn Féin hét képviselője, valamint a házelnök és három helyettese nem szavaz.

A Konzervatív Pártnak és a Demokratikus Unionista Pártnak, az észak-írországi brit fennhatóságot pártoló protestáns többség legnagyobb politikai erejének együtt 320 - előbbinek 310, utóbbinak 10 - képviselője és most már csak egyfős többsége van. Igaz a tisztségéből szexuális zaklatási vádak miatt felfüggesztett Charlie Elphicke független képviselő minden bizonnyal velük szavazna. Az ellenzéki oldal 319-re növelte képviselői számát.

Az egyfős többség szakértők szerint még inkább megnehezítheti Boris Johnson helyzetét - alig 90 nappal a brit európai uniós tagság megszűnése előtt -, elég ugyanis, ha csak egyetlen képviselő ellene fordul a kormányoldal soraiból a sorsdöntő kérdésekben, köztük esetleg egy bizalmi szavazáson.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

antitroll, 2019.08.02 10:44

Most jön az, hogy néhány kormánypárti képviselő nem lesz jelen a szavazáskor... Még ellene sem kell szavaznia...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darquan, 2019.08.02 09:29

hol van na4?
nyilatkoznia kéne, hogy mindez lényegtelen, egyáltalán semmit sem jelent, nulla jelentőségű, és hajrá borisz, hajrá britek, happy brexit!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html