Az élelmiszerárak már az elmúlt időszakban jobban nőttek Szlovákiában, mint korábban, ám az elemzők szerint ha megadóztatják az üzletláncokat, akkor jövőre még gyorsabb drágulásra számíthatunk, ami leginkább a kevésbé tehetős családokat sújtja majd - írta a pozsonyi Új Szó.

Szlovákiában szeptemberben átlagosan 2,7 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel korábban, ezen belül az élelmiszerek 3,7 százalékkal drágultak. Ha a parlament rábólint a radikális jobboldali Szlovák Nemzeti Párt (SNS) javaslatára, amely szerint a jövő év elejétől 2,5 százalékos különadót vetnének ki az üzletláncokra, az megdobhatja az ott árult termékek inflációját.

Az új adó bevezetésének nagyjából hasonló hatása lesz, mint ha az áfát növelnék 2,5 százalékkal - mondják szakértők. Ez a közteher ráadásul leginkább a kevésbé tehetős családokat sújtja majd, hiszen ezek költik jövedelmük legnagyobb részét élelmiszerekre.

A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu