Jól pörög a svájci gazdaság

Jól teljesített a svájci gazdaság az idei első negyedévben, alapvetően a belső fogyasztás és a beruházások emelkedése hajtotta a növekedést.
Dzindzisz Sztefan, 2018. május 31. csütörtök, 11:18

A svájci kormány gazdasági államtitkárságának (SECO) csütörtökön kiadott közleménye szerint a bruttó hazai termék (GDP) negyedéves összevetésben 0,6 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest pedig 2,2 százalékkal gyarapodott a január-márciusi időszakban.

Elemzők arra számítottak, hogy negyedéves összehasonlításban 0,5 százalékkal, éves összevetésben pedig 2,3 százalékkal bővült a svájci gazdaság - írja az MTI.

Tavaly október-decemberben negyedéves összevetésben szintén 0,6 százalékkal, éves szinten viszont 1,9 százalékkal nőtt a GDP.  (Új ötlet: 3,5 millió forint zsebbe, mindenkinek.)

Idén a háztartások fogyasztása 0,4 százalékkal, az állóeszköz-beruházások 3,6 százalékkal, az áruexport 2,0 százalékkal, az import 2,9 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, míg éves szinten a háztartások fogyasztása 1,0 százalékkal, a beruházások 4,6 százalékkal, az áruk exportja 3,1 százalékkal, az importja pedig 10,7 százalékkal nőtt idén január-márciusban.

Fotó: MTI/EPA/Valentin Flauraud

HOZZÁSZÓLÁSOK