Alapvetően kedvezően alakult az idei harmadik negyedév az AAA Auto-nál - a tavalyi hasonló időszakhoz képest legalábbis, ez azonban nem meglepetés, a társaság ugyanis a jelentés előtt egy hónappal már közölt néhány adatot a negyedévről. Az AAA Auto 57,1 millió euró árbevételt ért el a július-szeptember közti időszakban, ami a bázisidőszakhoz képest jelentős, 34 százalékos növekedést jelent.


Az autóértékesítésből származó bevétel - mely a teljes árbevétel több mint 80 százalékát teszi ki -, 35 százalékkal emelkedett a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva, ami egyrészt annak tudható be, a cég több használt autót adott el. Az AAA Auto összesen 10,777 darab gépkocsit tudott értékesíteni a cseh és a szlovák piacon, ami év/év alapon 15 százalékos növekedést jelent. A megelőző negyedévhez képest ugyanakkor minimális csökkenés mutatkozik az eladásokban, ami főként azzal magyarázható, hogy a nyári hónapok szezonálisan gyengébbnek számítanak.


Az autóértékesítési bevételt az eladások növekedése mellett az is felfelé segítette, hogy emelkedett az átlagos eladási ár, a tavalyi 3,948 euróról 4,550 euróra. A pénzügyi szolgáltatások értékesítéséből származó bevételek is emelkedtek, 21 százalék e a szegmens az összbevételen belül nagyon kicsi részt tesz csak ki (kevesebb mint 10 százalékot)


A társaság szerint a harmadik negyedévben egy új trend bontakozott ki a használtautó piacon, melyet az újabb, jóval drágább autók iránti kereslet fokozatos növekedése, a kiegészítő termékek és szolgáltatások, valamint a pénzügyi finanszírozás növekvő igénybevétele jellemez.

A bevételekkel azonos mértékben emelkedett az értékesítés közvetlen költsége is, azonban a bruttó fedezet így is 32 százalékkal nőtt év/év alapon. Ez a pénzügyi szolgáltatások növekvő értékesítésének tudható be, melyeken a társaság az autóeladásokénál jóval nagyobb profitot realizál (a pénzügyi szolgáltatások bruttó fedezethez való hozzájárulása több mint 50 százalékos).


A működési költségek zsinórban második negyedéve emelkednek azóta, hogy a társaság implementálta átfogó, szervezeti reorganizációs programját, melynek célja a vállalat méretének a csökkenő bevételekhez való igazítása volt.