Immáron a harmadik egymást követő hónapban növekedett a japán ipar termelése januárban - jelentette a tokiói kereskedelmi minisztérium. A 2,4 százalékos havi bővülés a 3,3 százalékos decemberi növekedést követi. A menetelő ipar élén a közlekedési eszközök és a gépek gyártása, illetve a fémfeldolgozás haladt.

A kedvező fejlemények nyomán a feldolgozóipari cégek arra számítanak, hogy a növekedés folytatódik februárban és márciusban is. A kereskedelmi tárca az előbbi hónapban 0,1, az utóbbiban 1,9 százalékos bővülést vár. A folyamatot továbbra is az export, a kedvező külpiaci körülmények mozgatják.

A BBC-nek nyilatkozó elemzők mindennek ellenére úgy vélik, hogy a japán gazdaság kilábalása a válságból törékeny, a fellendülést belső és külső körülmények is megtörhetik. A nyersanyag- és energiaárak növekedése mind a vállalatokat, mind a fogyasztókat igen érzékenyen érintheti.

Az olaj hordónként 20 dollárral kerül többe, mint az Észak-Afrikában és a Közel-Keleten kirobban felkelések előtt. A fekete arany ilyen mértékű drágulása 0,3 százalékpontot nyeshet le a japán GDP-ből az áprilistól márciusig tartó 2011/12-es adóévben.