A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Európa harmadik éve küszködik az adósságválság egymás követő hullámaival, az áradat hol itt, hol ott tör a felszínre, kormányokat sodorva el, országokat döntve recesszióba. A most véget érő évben se dőlt el, hogy a válság kezelése szétfeszíti-e az európai integráció 60 éve indult folyamatát vagy az Európai Unió szorosabb monetáris és fiskális szövetséggé válik.

A válság első két évében Európa vezetői, élükön Angela Merkel német kancellárral kemény költségvetési megszorításokkal próbálták megállítani a káros folyamatokat. A bajba került országok kedvezményes hiteleket kaptak a nemzetközi közösségtől, amiért cserébe fájdalmas kiadáscsökkentéseket és reformokat kellett vállalniuk. Ennek eredményeként azonban Görögországban és Spanyolországban 25 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta és az európai gazdaság visszazuhant a recesszióba, ami felerősítette a növekedés élénkítését követelő hangokat.

Ezt követően Mario Draghi, az ECB elnöke vette kezébe az irányítást: az európai jegybank csökkentette alapkamatát és vállalta az eurótagállamok állampapírjainak vásárlását, ha kormányaik fegyelmezett, reformpárti gazdaságpolitikát folytatnak. Utóbbival közvetve létrehozták az eurózóna államainak korlátozott közös felelősségvállalását egymás adósságai iránt. Draghi legkomolyabb ötlete, az európai bankunió megvalósítása azonban az év végére elvesztette lendületét.

A Nemzetközi Valutaalap novemberben jelezte, hogy a görög adósságokat nem lehet kezelhető szintre csökkenteni anélkül, hogy elengednék a közösségi hitelezők, azaz az eurózóna kormányai által nyújtott kölcsönök egy részét. A donor országok belementek a kamatok mérséklésébe, a hitelprogram futamidejének meghosszabbításába és adtak pénzt Athénnak arra, hogy visszavásárolja a magánhitelezők kezében maradt kötvényeit. A jövő év azonban azzal indul, hogy mindenki tudja: ez kevés lesz.