A görög GDP öt éve folyamatosan zsugorodik, és a nemzetközi hitelezők által megkövetelt szükségintézkedések elmélyítették a recessziót. Az előrejelzések szerint az idén 25 százalékkal marad el a GDP a 2008. évitől.

Provopulosz ennek ellenére sürgette a kormányt, hogy folytassa a reformok végrehajtását, és tartsa a költségvetési deficitcélt. A recesszió nem szolgálhat ürügyül a reformok felvizezésére, mert az megrendítené a befektetők és a nemzetközi hitelezők, nagy áldozatok árán megszerzett, erősödő bizalmát - hangsúlyozta.

"A reformok következetes végigvitele biztosítja a további hiteleket, befektetéseket vonz és egyszer s mindenkorra elhárítja annak kockázatát, hogy Görögország kihull az euróövezetből" - mondta a jegybankelnök.

Provopulosz szerint folytatódnak a fúziók a görög bankrendszerben, és a folyamat végén három nagy és erős bank fejlődik ki, amelyek könnyebben jutnak forrásokhoz a piacon.