Juncker üzent Orbánnak

Nem nevezheti magát az ember kereszténydemokratának úgy, hogy közben bezárkózik - szögezte le az Európai Bizottság elnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lapban szerdán megjelent interjújában azokra a félelmekre utalva, amelyeket Orbán Viktor magyar miniszterelnök fogalmazott meg az Európai Unió menekültpolitikájával kapcsolatban.
MTI, 2016. június 22. szerda, 16:19
Fotó: Reuters

Szavaival Jean-Claude Juncker európai néppárti (EPP) tagtársának, Orbán Viktornak arra a kijelentésére reagált, amely szerint a menekültek befogadásával újra akarják rajzolni Európa vallási és kulturális térképét, és meg akarják változtatni a kontinens etnikai alapjait.

"Nem ismerek név szerint senkit, aki a kontinenst ilyen módon akarná megváltoztatni. Olyanokat viszont ismerek, többek között Angela Merkel német kancellár személyében, akik egy globális feladatot vállalnak magukra. Mi vagyunk az összes kontinens közül a leggazdagabbak. Alapvetően meg kellene tudnunk birkózni azzal, hogy befogadjunk Európába két vagy három millió szerencsétlen - háború, nehézségek és éhezés elől menekülő - embert" - hangsúlyozta.

Mint mondta, bár kereszténydemokrata, nyilatkozataiban ritkán tesz közvetlen utalást a kereszténységre, de a menekültügyi kérdésben messzemenően azon a véleményen van, hogy "az ember nem nevezheti magát kereszténydemokratának úgy, hogy közben bezárkózik. Ez az én emberképemmel nem összeegyeztethető" - hangsúlyozta. "Emellett azonban nem vagyok naiv. Tudom, hogy Európa nem tudja a világ összes sorscsapását boldogsággá változtatni" - jegyezte meg az Európai Bizottság elnöke.

Juncker a FAZ újságírójának kérdésére válaszolva arról is beszélt, hogy sem Európát, sem pedig az Európai Bizottság tevékenységét nem lehet felismerni abban, amit Orbán Viktor mondott a kontinens jövőjére leselkedő veszélyről. A magyar miniszterelnök szerint Európára nézve a jövőben a legnagyobb veszélyt nem a migránsok jelentik, hanem az "internacionalizmus brüsszeli fanatikusai".

"A menekültpolitika terén a bizottságban azt tesszük, amit véleményünk szerint Európában a szolidaritás eszméje parancsol" - szögezte le.

Az Európai Bizottság elnöke az interjúban a csütörtöki brit népszavazással kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy annak eredménye nem a Brexit, vagyis Nagy-Britannia uniós tagságának feladása lesz. Mint mondta, a briteknek szükségük van az EU-ra, az EU-nak pedig a brit pragmatizmusra.

Ennyi volt, nincs tovább

Juncker szerdán, Christian Kern osztrák kancellárral folytatott beszélgetését követően Brüsszelben újságíróknak arra is figyelmeztetett: nem kerülhet sor a tagsági feltételek újratárgyalására Londonnal, ha a britek a csütörtöki népszavazáson úgy döntenek, hogy kilépnek az Európai Unióból

"A brit döntéshozóknak és szavazóknak tudniuk kell, hogy semmifajta újratárgyalásra nem fog sor kerülni" - fogalmazott Juncker. Az Európai Unió nem fog további engedményeket tenni Londonnak, nem fog messzebb menni annál, mint amiről az uniós állam-, illetve kormányfők februári csúcstalálkozóján megállapodás született. "Megegyeztünk a brit miniszterelnökkel, elérte a legtöbbet, amit elérhetett, megadtuk a legtöbbet, amit adhattunk" - hangsúlyozta az Európai Bizottság elnöke.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

HauserArnold, 2016.06.23 09:18

@krix:

Dehogynem - az olyan félművelt okoskodó, mint te.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laatoo, 2016.06.23 09:17

@Janulusz: A válság már 2006-ban itt volt. 2008-ban csak oda kerültünk, ahová valók vagyunk. Sok ország, a kiadások növelésével átvészelték a válságot, de nekünk ez az eszköz már nem volt meg.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Janulusz, 2016.06.23 06:49

@tegnaputan:
Kedves polgártárs ! Jól nyomod a Fidesz panelt.
A szociknak meg kellett küzdeni egy világválság helyzettel, Viktor pedig mindent megtett az ország ellen a kormányt támadva. A kohéziós pénz megvonását is kérte Barrosoéktól.
http://kanadaihirlap.com/2012/02/22/orban-2006-ban-vonjak-el-magyarorszag-unios-tamogatasat-almai-2012-ben-teljesultek/
Hazaárulózott azért, amit később durván ő követett el.
https://www.youtube.com/watch?v=P7Zc3MCO0XI
Tetemes a Fidesz bűnlajstroma.
http://olvass-nezz-lass.hupont.hu/13/fidesz-bunlajtsrom
És nem csak lop Kuszaszem által a gázos haverjával, hanem hazudik is.
http://gepnarancs.hu/2015/08/a-hazudos-orban/

Művelődj :-)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2016.06.22 23:08

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tegnaputan, 2016.06.22 22:10

@Janulusz:
Akkor nálad az a tuti aki azt hazudja, hogy nem lesz gázáremelés, aztán a világpiaci ár fölé emeli, meg azt hogy nem lesz vizitdíj stb...
"Nem minden(ki), aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! -megyen be a mennyek országába,
hanem ki elcselekszi az én mennyei atyám akaratát!"
Máté Evangéliuma 7.21
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html