Jaroslaw Kaczynski, Lengyelország vezető kormánypártja, a radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) elnöke cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint távozni készülne a politikából - írta a Rzeczpospolita. Ezek a pletykák részben azért kerülnek elő, mert a politikus 71 éves, részben azért, mert voltak egészségügyi gondjai.

Mint mondta, bár a pletyka szerint távozik a politikából, ez egyáltalán nem magától értetődő. Ha a koronavírus-járvány elmúlik, pártja kongresszust tart, amelyen elnököt is választanak. Kaczynski azt tervezi, hogy még egyszer utoljára jelölteti magát az elnöki posztra, amit bizonyára meg fog kapni. emellett újságírói kérdésre felelve egyértelművé tette, hogy Mateusz Morawiecki marad a kormányfő a hivatali ciklusa végéig. Ezt azért kérdezték tőle, mert valójában ő Lengyelország informális vezetője.

Egy másik interjúban gyengéden megcímkézte a legnagyobb ellenzéki pártot, a mérsékelt jobboldali Polgári Platformot (PO). Szerinte ez a politikai erő immáron nem egyszerűen baloldali, hanem elment a baloldali szélsőség irányába. Ezzel szemben a PiS borzasztóan erősen jobboldali, és amíg kormányon van, nem fogja hagyni, hogy az EU Lengyelországra kényszerítsen olyan megoldásokat, amelyek ellentétesek a kultúrájával, a hagyományaival, hogy alárendeljék az országot a többi tagállamnak vagy bármi más csúfságot kövessenek el a lengyelekkel szemben.