Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ha a fenyegetéseket és a zsarolást továbbra is fenntartják, mi keményen védeni fogjuk Lengyelország létfontosságú érdekeit, nem hagyjuk magunkat pénzzel terrorizálni - mondta Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt, a radikális jobboldali a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, miniszterelnök-helyettes a lengyel kormány és az uniós intézmények vitáját kommentálva.Lengyelország esetén senkit sem lep meg, hogy nem Mateusz Morawiecki kormányfő tette, ugyanis az ország tényleges vezetője a PiS elnöke.

Kaczynski olvasata szerint azzal, hogy az EU ki akarja kényszeríteni a tagországaitól a jog uralmának érvényesítését, valójában a saját értékeit akarja Lengyelországra erőltetni. "Én ezeket a cselekedeteket a nevén nevezem: szuverenitásunk elvételéről van szó - fejtegette egy interjúban Kaczynski. Szerinte a lengyeleknek meg kell érteniük, hogy olyan vitáról van szó az EU-ban, amit a kommunista időkhöz lehet hasonlítani.

Az EU intézményei, különböző hivatalnokai, bizonyos politikusok, akiket a lengyelek sose választottak volna meg, azt követelik tőlünk, hogy igazoljuk kultúránkat, hogy dobjuk el a hagyományainkat, mert azok nem tetszenek nekik. Kaczynski szerint a jogállamisági elvárások teljesítése ellentétes a Szejm által az uniós belépés előtt elfogadott kulturális függetlenségi nyilatkozattal.

Orbán Viktor magyar kormányfőhöz hasonlóan azzal fenyegetőzött, hogy Lengyelország megvétózza a következő hét év uniós büdzséjét, ha másként nem tudják megelőzni, hogy az EU-s támogatások kifizetését jogállamiság érvényesüléséhez kössék.