Tűzeset történt egy koronavírusos betegeket kezelő kairói kórházban

Tűz ütött ki egy kairói magánkórház intenzív osztályán szombaton, legalább hét koronavírus-fertőzött életét vesztette, többen megsérültek - közölték egyiptomi hivatalos források - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2020. december 26. szombat, 19:14
Fotó: Pixabay - A kép illusztráció.

A rendőrség tájékoztatása szerint a lángokat megfékezték, a sérülteket más kórházakba szállították át, az ügyben pedig vizsgálat indult. Az al-Ahrám című napilap értesülése szerint a tüzet feltehetően rövidzárlat okozta.

Júniusban egy alexandriai, májusban pedig szintén egy kairói kórházból jelentettek tüzet, előbbiben heten meghaltak.

Egyiptomban az utóbbi időben megugrott az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma, ezért a kormány újranyitotta a fertőzöttek kezelésére és elkülönítésére korábban létrehozott, majd a járvány első hullámának lecsengése után bezárt egészségügyi létesítményeket.

 

 

Pénteken az arab ország egészségügyi minisztériuma 1113 új napi fertőzést és 49 halálesetet jelentett, ez az eddigi legmagasabb napi növekmény.

A járvány kezdete óta Egyiptomból több mint 130 126 igazolt fertőzést és mintegy 7300 halálesetet jelentettel. Szakértők emellett rámutatnak arra, hogy a több mint 100 milliós országban még mindig kevés tesztet végeznek, így a valódi számok vélhetően ennél magasabbak.

HOZZÁSZÓLÁSOK