Kamatcsökkentés: nagyot vágtak Romániában

A Román Nemzeti Bank (BNR) két százalékponttal 6 százalékra mérsékelte a kereskedelmi bankok kötelező deviza tartalékrátáját, az alapkamat ugyanakkor nem változott.
Rácz Gergő, 2020. február 7. péntek, 14:43
Fotó: Getty Images

Mostanáig a kereskedelmi bankok kötelező lej és deviza tartalékrátája egyaránt 8 százalék volt. A jegybank igazgatótanácsa pénteki monetáris politikai ülésén a deviza esetében 2 százalékpontos mérséklésről döntött, míg a lej esetében változatlanul 8 százalék maradt a tartalékráta - írja az MTI.

Az igazgatótanács az alapkamatot sem módosította, amely továbbra is 2,50 százalék. A jegybank utoljára 2018 májusban emelte az irányadó kamatot, elemzők várakozása szerint várhatóan 2020-ban sem fogja módosítani.

Tavaly decemberben 4 százalék volt Romániában az éves inflációs ráta, ami meghaladta a román jegybank által célul kitűzött 1,5-3,5 százalékos célsávot. 2020 végére a BNR 3,1 százalékos fogyasztói árindexre számít.

HOZZÁSZÓLÁSOK