Kamatot csökkentett a szerb jegybank

Huszonöt bázisponttal 1,25-ről 1 százalékra csökkentette az irányadó rátát a Szerbiai Nemzeti Bank (NBS) a legutóbbi ülésén - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) pénteken.
Szabó Zsuzsanna, 2020. december 11. péntek, 14:41
Fotó: Shutterstock

A beszámoló szerint a döntéshozatalkor azt volt a fő szempont, hogy a koronavírus-járvány sújtotta szerb gazdaság talpra állását az NBS is segítse intézkedéseivel.

A központi bank az utóbbi hónapokban többször is csökkentette az alapkamatot, amely a járvány kitörése előtt, februárban még 2,25 százalékos volt.

Az NBS azt is közölte, hogy a várakozások szerint a szerb gazdaság teljesítménye a járvány gazdasági hatásai miatt a korábban jelzett 1,5 százalék helyett 1 százalékkal csökken az idei évben, jövőre viszont mintegy 6 százalékos növekedés várható.

A koronavírus-járványnak az inflációra is hatása volt, így az szeptemberhez hasonlóan októberben is 1,8 százalékos volt. A szerb központi bank azt várja, hogy az infláció a jövőben is alacsony marad, és csak 2022-ben kezdi el a lassú növekedést a 3 százalékos célérték felé, amelytől mindkét irányban másfél százalékkal térhet el.

HOZZÁSZÓLÁSOK