Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A jegybank kormányzótanácsa csütörtökön tartott ülésén 4-1 arányban szavazott a 25 bázispontos kamatvágásra, egy tag 50 bázisponttal, 7 százalékra vitte volna le a kamatszintet.

A mexikói központi bank monetáris döntéshozó testülete a negyedik egymást követő ülésén hajtott végre kamatcsökkentést. Elemzők azonban arra figyelmeztettek, hogy a jegybanknak nehéz lesz ellenőrzés alatt tartani a maginflációt, miután hétfőn a napi minimálbér 20 százalékos emeléséről született döntés.

Novemberben a fogyasztói árak éves összevetésű ütemének emelkedése 2,97 százalékra mérséklődött, azaz a jegybank 3 százalékos inflációs célszáma alá került. Ezzel együtt a maginfláció magasabb, 3,65 százalék volt.

A mexikói gazdaság a harmadik negyedévben stagnált az előző negyedévhez képest, míg a megelőző három negyedév mindegyikében 0,1 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP).

A mexikói jegybank arra számít, hogy az idén a 0,2 százalékos csökkenés és 0,2 százalékos emelkedés közötti tartományban lehet majd a gazdasági növekedés üteme. Jövőre a bruttó hazai termék 0,8-1,8 százalék, 2021-ben pedig 1,3-2,3 százalék közötti ütemben bővülhet.