Teljesítenünk kell az ígéretet, amelyet Amerika jelent azáltal, hogy bízunk Istenben, egyesítjük elképzeléseinket, és építjük a jövőnket - írta a Donald Trump támogatójaként számon tartott énekes július 4-én, az ország nemzeti ünnepén az indulási szándékát bejelentő üzenetben.

West egyelőre nem árult el többet, így nem lehet tudni azt sem, benyújtotta-e az induláshoz szükséges papírokat. Nem sokkal a bejelentés után Elon Musk, a SpaceX magánvállalat alapítója és vezetője teljes támogatásáról biztosította a rappert - idézte az MTI hírét a Hirado.hu.

A 43 éves énekest 2018-ban Trump a Fehér Házban is vendégül látta, ahol West mintegy tízperces monológot adott elő az elnöknek egyebek közt társadalmi kérdésekről, a börtönreformról, a Chicagóban - ahol felnőtt - elharapódzott erőszakról, a mentális egészségről, politikáról. E látogatást követően mindazonáltal West úgy nyilatkozott, hogy távol akar maradni a politikától.