Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hillary Clinton és Donald Trump egymás karakterének ostorozásával tölti a november 8-ai elnökválasztás előtti utolsó napokat - számolt be a Reuters. A Florida államban kampányoló republikánus jelölt azt jósolta, hogy győzni fog, már csak az azért is, mert demokrata ellenfele alkalmatlan az USA vezetésére, hiszen teljesen beszámíthatatlan.

Clinton Las Vegasban tartott gyűlésén azzal vádolta Trumpot, hogy szembe állítja egymással - a fehér, latin, muszlim - amerikaiakat, továbbá hozzá nem értő és külpolitikai elképzelései rendkívül veszélyesek. Fogalma sincs semmiről - tette hozzá.

Ideges befektetők

A pénzpiaci befektetők meglehetősen nehéz napokon vannak túl, ugyanis miután az FBI pénteken közölte, hogy újraindítja a Clinton házaspár e-mailszerverével kapcsolatos vizsgálatot, Trump támogatottsága megközelítette az addig fölényesen vezető Clintonét.

A piaci szereplők a republikánus jelöltet a bizonytalansággal, míg a demokratát a státus quo fenntartásával azonosítják. Az előbbit utálják, az utóbbit szeretnék.

Trump azt ígéri, hogy megválasztása esetén felülvizsgálná a húszéves észak-amerikai szabadkereskedelmi rendszert és ideiglenesen megtiltaná a muszlim vallású emberek beutazását az országba. A kereskedelmi kapcsolatokban keménykedne Kínával szemben.

Gyengébb dollár

A devizapiaci kereskedők szerint Trump gyengébb dollárt akarna, mivel protekcionosta gazdaságpolitikát követne. A Fedet is puhább monetáris politika folytatására ösztönözné, azaz csúszhatnának a kamatemelések, amelyek növelnék a keresletet a dollár és a dollárban jegyzett befektetési eszközök iránt.

A Reuters múlt havi felmérése azt találta, hogy az elemzők többsége szerint az amerikai tőzsdék jobban teljesítenének Clinton elnöksége alatt, mint Trump megválasztása esetén.

Választási matek

Bőszen folyik az elektorok számolgatása, mivel az USA-ban nem a szavazati arányok döntik el az elnökség sorsát, hanem az egyes államokban megválasztott elektoroké. Összesen 538 elektort választanak - kötött mandátummal -, ezért 270 megszerzése kell a győzelemhez.

Annak alapján, hogy az államok egy része stabilan demokrata vagy republikánus, a szakértők Clintonnak 226-ot, Trumpnak 180-at vesznek biztosra. A döntés így - mint mindig - az ingadozó államok lakosságának kezében van.

A teljes népességben belül a RealClearPolitics internetes portál számítása szerint, amely a közvélemény-kutatások átlagára alapul, a demokrata jelölt 1,7 százalékkal (47-45,3) vezet republikánus ellenfelével szemben. A Reuters/Ipsos legfrissebb felmérése szerint Clinton újra annyival - hat százalékponttal hárompontos hibahatár mellett - van Trump előtt, mint az FBI-botrány előtt.

Akiknek pénzbe fájna

A választási latolgatások egyik fontos terepe a fogadások szemügyre vétele, ugyanis ezek azoknak az embereknek a véleményét összegzik, akik pénzt kockáztatnak azzal, hogy az egyik vagy a másik lehetőségre tesznek. A szerencsejáték tétjei nagyjából követik a közvélemény-kutatások alakulását.

Ennek megfelelően a hét végi Trump-nyomulás eredményeként a republikánus jelölt az egy héttel ezelőtti 5 az 1-hez arányról feljött 2 az 1-hez arányra - kezdi összefoglalóját a brit Independent. Egyes bukmékereknél 9 a 4-hez, másoknál 11 a 4-hez arányban lehetett sikerére fogadni. Az utóbbi 26,7 százalékra teszi Trump győzelmét szemen az 5-1-es fogadás 16,7 százalékával.

Már korábban is

A fogadással foglalkozó szakértők szerint mérsékelte az FBI-botrány hatását, hogy Trump már azt megelőzően is feljövőben volt. Kérdés továbbá, hogy az agyonismételgetett Clinton-féle e-mail-ügy további fejleménye mennyiére érte el a választók ingerküszöbét.

Az elmúlt egy hét fejleményei ennek ellenére felerősítették azokat a hangokat, amelyek a júniusi nagy-britanniai függetlenségi népszavazáshoz hasonlítják az amerikai elnökválasztási kampányt. Az utolsó két hétben ott is erősödtek a Brexit-pártiak, miközben a fogadóirodák mindössze 15-20 százalékra adták az esélyét annak, hogy győznek. Végül mégis övék lett a meccs.

Nem ugyanaz

A fordulatban kétkedők a választási rendszerre mutogatnak, amely, ugye, nem arányos. Al Gore például több szavazatot kapott országos szinten a 2000-es elnökválasztáson, mint George W. Bush, de az utóbbi 271 elektort gyűjtött be, s ezzel győzött. Clintonnak a hét vége előtt 225-335 elektort jósoltak, ami 303-315-re csökkent.

Az Independent szakírója szerint a hasonlóságok ellenére van egy nagy különbség a brit és az amerikai helyzet között. Nevezetesen az, hogy a Brexit mellett kampányoló szedett-vedett politikuscsapat egyetlen tagjáról sem jelent meg annyi, súlyos negatív információ, mint Trumpról.

A republikánus jelöltet megtalálta a sajtó azzal, hogy nem volt távol tőle a legális adóoptimalizáció, azaz több tízmillió személyi jövedelemadót nem fizetett be a költségvetésbe. Ezt nem tagadta. Belekötött egy muszlim háborús hősi halott családjába és napvilágra került egy videó, amelyben megalázó stílusban beszél a nőkről. Tucatnyi nő vádolja zaklatással.