A jelenlegi száraz időjárás kedvez a cseh fenyőerdőkben élő fenyőszú szaporodásának, amely a lucfenyők tömeges pusztulásához vezethet - írja a Radio Praha. A kártevő az elmúlt évhez képest egy héttel korábban kezdte idei első rajzását, pedig már 2018 is borzalmas év volt a korábbiakkal összehasonlítva.

Az erdővédelemmel foglakozó cseh intézet szakértője, Petr Zahradník arra számít, hogy a fenyőszú négyszer fog rajzani 2019-en, szemben az átlagos évekkel, amelyekben csak egyszer vagy kétszer árasztják el egyedei az erdőket. Így megismétlődhet az elmúlt év, amely szintén négy rajzást hozott. Szakértők szerint a kártevő 30 milliárd korona kárt okozhat idén a cseh faiparnak. (Ez 366 milliárd forint, ami több, mint a budapesti 4-es metró építési költségének háromnegyede.)

A 20 Celsius-fok feletti hőmérséklet és a szárazság ideális a fenyőszú szaporodásához, így a jelenlegi időjárás a fertőzött fák gyors gyarapodásához vezet. A következmények drámaiak: míg 2015-ig évente átlag 1,5 millió köbméter fát veszítettek a fakitermelők a kártevő miatt, addig tavaly már 25 millió köbmétert. A cseh erdőbarátok kifogásolták, hogy a kormány lazított a kártevő elleni védekezés szabályin, mert az erősen mérgező anyagok felhasználásához vezethet.