Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Sok minden változott, amióta a Visztula mentén "kitört" a kapitalizmus. Megváltoztak a szokások, többek között a szeszesital-fogyasztási szokások. Lengyelország a sör hazája lett. Már nem az a kemény férfi, aki napi fél liter "tisztát" (azaz vodkát) gurít le a torkán.

A lengyelek évente átlagosan 99 liter sört isznak meg, míg a borfogyasztás átlaga hét liter, a vodkáé és az egyéb tömény alkoholé nyolc liter. Európában a sörivásban csak a csehek, a németek és az osztrákok előzik meg őket.

Kaszálnak a sörfőzdék is - a sörágazat éves termelésének fele májustól szeptemberig fogy el, amelyből 20 százalékkal kiemelkedik a július és az augusztus. A nehéz vörösborokat főleg a hidegebb időben fogyasztják és megkedvelték a pezsgőt, amelyet nem csupán szilveszterkor hűtenek be. Jól fogynak a könnyű, olasz habzó borok is, amelyek forgalma az elmúlt két évben másfélszeresére nőtt.

A tömény italok termelői nem örülnek a nyárnak: a tömény szeszes italok szezonja ugyanis leszűkült az év végére és elejére. A tiszta vodka ilyenkor visszanyeri korábbi fényét. Ugyanakkor például a whisky ajándék a karácsonyfa alá, amiben jókora szerepet játszik az ára.

A lengyelek nagyjából 18 milliárd zlotyt költenek tömény szeszes italokra, a borra mintegy 5 milliárdot fordítanak, a sörre viszont 25 milliárd zloty megy el. Ez összesen 48 milliárd zloty, azaz 3450 milliárd forint.