Predrag Kon epidemiológus, a szerbiai köztársasági válságstáb tagja kijelentette, Szerbiában a járványhelyzet kritikus, "néhány helyen pedig katasztrofális" - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó.

A szakember az N1 Televízió műsorában azt mondta, hogy "elkéstek a rendelkezésekkel", pedig a válságstáb már november 6-án korlátozó intézkedéseket javasolt, ezt viszont gazdasági szempontok miatt nem fogadták el.

"Néhány helyen katasztrofális a helyzet, ami azt jelenti, hogy nem tudjuk már hol elhelyezni a betegeket, a számuk pedig egyre csak nő, valamint az elhunytak száma is folyamatosan emelkedik" - mondta Kon. A járványügyi szakembert arról is kérdezték, hogy mikor mutatkozhatnak meg annak a következményei, hogy Irinej pátriárka temetésén nagy számban vettek részt az emberek, sokan pedig a legalapvetőbb intézkedéseket sem tartották be.

"Megközelítőleg egy hét múlva láthatjuk majd ennek a következményét" - mondta Kon. A köztársasági válságstáb november 25-én arról döntött, hogy az iskolákban a felsősök, valamint a középiskolások hétfőtől áttérnek a távoktatásra.