Az ellenzéki honatya cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a szakadár területekre tartó üres vagonokat sikerült csak feltartóztatniuk. Kijelentette, hogy csütörtökön egy nap alatt 12 vonatot állítottak meg a veteránok. "Ez 800 vagonnyi fém, fa, érc, koksz és kénsav, amely mind a terrorizmus támogatására megy" - hangsúlyozta.

Ezzel arra utalt, hogy az ukrán ellenőrzésű területekről az önkényesen kikiáltott "népköztársaságokba" irányuló szállítmányokkal szerinte Kijev valójában a fegyveres konfliktus folytatásához nyújt segítséget a szakadár vezetésnek és az Ukrajnában katonailag beavatkozó Oroszországnak. Hozzáfűzte: az esti órákban indítottak el a szakadár területek felé egy 54 vagonból álló szerelvényt üresen, hogy lejárassák a veteránok akcióját. Megjegyezte továbbá, hogy a kereskedelmi blokáddal egyúttal a térségben folyó, főként cigaretta- és alkoholcsempészetet is akadályozzák az akciójukkal, továbbá azt, hogy illegálisan fegyverek jussanak be Ukrajnába a szakadárok ellenőrizte területekről.

A kereskedelmi blokádot még december végén hirdették meg a veteránok arra hivatkozva, hogy a szakadárok nem engedték el az általuk fogságban tartott valamennyi katonát.

Szerdán létesítették az első vasúti zárat a Luhanszk és Popaszna közötti vasútvonalon, a másodikat pedig csütörtökön szintén Luhanszk megyében, a frontvonaltól néhány kilométerre egy vasúti állomásnál. Szemencsenko pénteken bejelentette, hogy újabb két vasútvonalat készülnek a nap folyamán lezárni. Mintegy kétszáz civil önkéntes csatlakozását várják akciójukhoz, hogy ezt velük együtt megvalósíthassák.

Heorhij Tuka, Luhanszk megye ukrán ellenőrzésű részének kormányzója ugyanakkor közölte, hogy a blokáddal a veteránok akadályozzák a Luhanszktól északra lévő, ukrán ellenőrzésű területen lévő scsasztyai erőmű szénellátását. Az egyik blokád alá vont vasútvonal ugyanis az egyetlen, amelyen szenet szállíthatnak az elektromos erőműbe. Emiatt törvénytelennek és célszerűtlennek minősítette a veteránok blokádját.