Keddre halasztották a ciprusi szavazást

A ciprusi törvényhozás keddre halasztja az euróövezeti mentőcsomagról szóló szavazást annak érdekében, hogy legyen idő a tárgyalásokra a betétek megadóztatásának módjáról - közölte hétfőn a nicosiai törvényhozás elnöke.
MTI-Eco, 2013. március 18. hétfő, 13:19
Fotó: Napi.hu

A legutóbbi értesülések szerint a ciprusi kormány 20 ezer euró összeghatárig nem adóztatná meg a bankbetéteket. Ezen összeghatár felett, 100 ezer euróig 6,75 százalékos, 100 ezer euró felett pedig 9,9 százalékos adóelvonással sújtanák a banki betéteket. A ciprusi belpolitikai alkudozás közepette hétfőn több euróövezeti döntéshozó is egyértelművé tette, hogy a 10 milliárd eurós ciprusi mentőcsomag részeként vállalt 5,8 milliárd eurós önrész előteremtésének módját Ciprus saját maga döntheti el.

Steffen Seibert, a német kancellár szóvivője úgy fogalmazott: "az adósság fenntarthatóságához szükség van Ciprus, és a bankszektor, azaz a tulajdonosok és a betétesek hozzájárulására. (...) Hogy az ország miként állapítja meg a hozzájárulás összetételét, az a ciprusi kormányzaton múlik". Egyben megismételte Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter vasárnap esti kijelentését, amely szerint Németország más megoldást is el tudott volna képzelni, de "ez nem az ő döntése". A szóvivő szerint a mentőcsomag "nyugtatólag hat" majd az euróövezeti pénzpiacokra.

Ez más pénzének lefoglalása

Mindeközben Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök az Interfax hírügynökség tudósítása szerint hétfőn "más pénzének lefoglalásához" hasonlította az akciót. "Nem tudom kitől származik az ötlet, de úgy néz ki" - tette hozzá. Orosz állampolgárok jelentős mennyiségű pénzt tartanak a lazább banki szabályozással rendelkező ciprusi bankszámlákon. Hétfő reggel Vlagyimir Putyin elnök igazságtalannak és veszélyesnek nevezte a ciprusi terveket.

Mindeközben az euróövezeti döntéshozók igyekeznek nyugtatni a piacokat. A portugál bankszövetség elnöke "abszurdnak" nevezett bármilyen gondolatkísérletet, amely párhuzamot von a két ország helyzete között. A portugál bankrendszer fizetőképes, jól feltőkésített és kényelmes likviditási szintekkel rendelkezik - fogalmazott.

Olaszországban Giuseppe Vegas, a pénzpiaci felügyelet elnöke úgy fogalmazott: "a piacok most Ciprus miatt nem teljesítenek olyan jól, de nincs semmi hasonlóság Olaszországgal". Ciprus egy pénzügyi ország, egyesek szerint egy adóparadicsom. Olaszország egy ipari ország" - tette hozzá.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

szkiita, 2013.03.18 15:23

@_Jhony: A Manyup az csak egy fiktív vagyon volt ,egy jövőbeli ...,a betét meg konkrét ,mostani vagyon ,nem mindegy ,ugye?...


...egyébként a manyup pénztárak az elmúlt 25 évben nyugaton kb 10-15%-a símán minden pénzt elvesztettek a tőzsdézés miatt ,a 90-es években tele volt vele a nyugati sajtó...,rengeteg embernek vége lett ,minta botnak..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

_Jhony, 2013.03.18 14:29

@szkiita: És még a manyup vagyont sem nyúlják le? Hihetetlen!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

szkiita, 2013.03.18 13:23

..."A legutóbbi értesülések szerint a ciprusi kormány 20 ezer euró összeghatárig nem adóztatná meg a bankbetéteket. Ezen összeghatár felett, 100 ezer euróig 6,75 százalékos, 100 ezer euró felett pedig 9,9 százalékos adóelvonással sújtanák a banki betéteket...."


..patrióta döntés ,enyhén unortodox ,nem?...de ez nem baj...a kicsiket -hazaiakat megvédik...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html