Kemény üzenet érkezett Brüsszelből a magyar kormánynak

A jogállamiság elvével kapcsolatos politikai feltételrendszer elleni fellépés veszélybe sodorhatja az Európai Unió hétéves költségvetését és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alap elindulását - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén szerdán az MTI szerint.
Szabó Zsuzsanna, 2020. november 25. szerda, 14:55
Fotó: Napi.hu - Forrás: EBS

Von der Leyen az uniós tagországok állam- és kormányfőinek decemberre tervezett ülését előkészítő EP-vitában felszólalva úgy vélekedett, hogy a jogállamiság elvére vonatkozó politikai feltételrendszerrel összefüggésben elért megállapodás szükséges, megfelelő és arányos.

Arra emlékeztetett, hogy az Európai Tanács júliusi tanácskozásán megegyezés született az unió hosszú távú költségvetéséről és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alapról, valamint a hozzá kapcsolódó feltételrendszerekről. Az EP továbbfejlesztett feltételrendszereivel összefüggésben azonban két tagállam a kételyét jelezte - tette hozzá. Szavai szerint "nehezen képzelhető el", hogy a megállapodással kapcsolatban bárkinek Európában kivetnivalója lenne. Akiknek mégis kételyei vannak, egyértelmű út áll rendelkezésükre: az Európai Unió Bíróságához fordulhatnak, és ellenőriztethetik az új szabályokat.

A jogi nézeteltérések tisztázásának a helyszíne az uniós bíróság. Nem engedhető meg, hogy a segítségre szoruló európaiak milliói válasz és megoldás nélkül maradjanak. Az Európai Uniónak azokért is cselekednie kell, akik féltik a munkahelyeiket, beleértve Magyarországot és Lengyelországot is - jegyezte meg von der Leyen, aki azt is hozzátette: a legjobb az lenne, ha ezeket a kételyeket mihamarabb el lehetne oszlatni.

A zöld jelzésre várnak

Az Európai Unió zöld jelzést vár az Európai Parlamenttől a hosszú távú költségvetés és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alappal összefüggésben - tette hozzá az Európai Bizottság elnöke.

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a vita során azt mondta, megfelelő mechanizmus jött létre azáltal, hogy az Európai Parlament kijavította a júliusi csúcstalálkozó nem megfelelő ajánlásainak hibáit. Magyarország és Lengyelország vétója szerinte felelőtlen. Az Európai Parlament semmit sem enged a mechanizmusból - húzta alá.

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő felszólalásában kijelentette, a Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportja egyetért az Európai Néppárt vezető politikusainak azzal az álláspontjával, amellyel egyértelműen és határozottan elutasítják a jogállamisági feltételesség politikai zsarolóeszközét.

Történelmi hiba és politikai gyengeség

Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom EP-képviselője felszólalásában azt mondta, "a jogállamisági mechanizmushoz nem kell egyhangúság". Az EP nem hajlandó visszalépni a mechanizmust illetően. "Minden olyan szándék, ami az ellenkező irányba mutat, történelmi hiba és a politikai gyengeség" - fogalmazott. Cseh Katalin szerint nem működik, továbbá óriási hibát jelent az autokraták békítésének kísérlete. Ehelyett az európai jobboldalnak és a konzervatívoknak az emberek és az európai értékek mellett kellene kiállniuk - tette hozzá.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője felszólalásában azt mondta, az uniónak olyan eszközökre van szüksége, amelyek kikényszerítik a jogszabályok tagállami betartását. Ennek hiányában Európa sosem lehet erős. Az Orbán-kormány belülről bomlasztja Európát, az eddig okozott megosztottságot csak erős egység által lehet felszámolni - tette hozzá.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy vélekedett, "történelmi bűn" lesz, ha a tagországok állam-, illetve kormányfői "ismételten hátba szúrják" a közel 450 millió európai állampolgár akaratát képviselő Európai Parlamentet, és alkut kötnek a "maffiózókkal". "A Fidesz szerint a mostani vétó ügye Kelet-Közép-Európa és a Nyugat harca. Szerintem a józan ész, az európai tisztesség és a pitiáner maffiavezérek harca" - fogalmazott Ujhelyi

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Sorathul, 2020.11.29 09:52

@MLB2019:
Mit is mondtál megint? Semmit?
Megint az alpárisági bizonyítványodat lebegteted csak?
Abban az egyben győztes lehetsz nyugodtan, elismerem, hogy jobb vagy benne mint én.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Sorathul, 2020.11.29 09:51

@tegnaputan:
"Itt a hazugságoddal azt a hamis látszatot kelted mintha az EU országaiban egységes lenne"
Nem. Te akarod ezt bemagyarázni.

"Így nem vállaltuk, hogy korrupt fajgyűlölő liberálnáci politikusok betelepítsenek hazánkba terroristákat, mert amerikai milliárdosok kilóra megvették őket"
De szépen köhögsz. Már megint hova terelünk? Hol van erről szó? Mutass már egy törvényt erre.

"Semmikép sem löveti ki a szemüket nemzeti ünnepen, nem vereti szét baseball-ütővel az ellenzéki lapok szerkesztőségeit, nem ítélteti letöltendő ill. felfüggesztett börtönbüntetésre az ellenzéki lapok újságíróit, és titkosszolgálata nem utaztat gyilkosokat állampolgárai la...emészárlásár "
Ez az EU egész területén egységes amit ide felsoroltál? Nem tűnt fel.
És csak ennyit ad? Ez igen kevés a "szabadsághoz". Még te tekinted magad szabadságharcosnak. :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

dakujeme, 2020.11.28 12:00

@tegnaputan:
Bozgor, neked se országod se hazád, legfeljebb a pálya széléről ordibálsz.
O1G!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lezli, 2020.11.28 10:06

@tegnaputan:Te egy agyalágyult vagy, hivatalosan leírt dolgokat is kétségbe vonsz! Részedről az állításaidat egyetlen linkkel sem erősíted meg, csak a baromságaidat fújod! Én befejeztem, ugass csak fideszbuksi!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tegnaputan, 2020.11.27 18:40

@lezli: Szép tanulmány arról, hogy nem befolyásolja a bírókat az hogy a minisztertől (pártpolitikustól) függ a szakmai előmenetelük, képzésük és létezésük minden feltétele...
Hát persze nyuszika, pont erről van szó. Nyilvánvalóan nem független a finn bíróság de jól leszopja a náci kollaboráns amerikai milliomost! Így már minden más!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html