A megválasztott alelnök a Fox televízió vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában leszögezte: ő nyáron csatlakozott Trump kampánycsapatához, és az egyetlen kapcsolatuk az amerikai néppel volt. A kérdésre, amely konkrétan azt firtatta, hogy Oroszországgal vagy orosz személyiségekkel volt-e kapcsolata a Trump-kampánynak, Mike Pence hangsúlyozta: nem volt. "Miért is lett volna" - tette hozzá.

Pence kitért azokra a sajtójelentésekre is, amelyek szerint Michael Flynn altábornagy, leendő nemzetbiztonsági tanácsadó többször is találkozott a Washingtonban akkreditált orosz nagykövettel az után, hogy decemberben Obama elnök szankciókat léptetett életbe Oroszország ellen és orosz diplomatákat utasított ki. A leendő alelnök hangsúlyozta, hogy Flynn altábornagytól származó információi szerint ezeken a megbeszéléseken nem volt szó a Moszkva elleni szankciókról.

A Flynn és az orosz nagykövet közötti megbeszélésekről már pénteken is szó esett az amerikai sajtóban, és akkor Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi frakciójának vezetője azt nyilatkozta: ilyen találkozó teljesen természetes, minden nagykövet kapcsolatot tart a fogadó ország politikusaival.

Utalva Donald Trump interjújára, amely péntek este a The Wall Street Journalban jelent meg, Mike Pence leszögezte: "a megválasztott elnök egyértelművé tette, hogy pillanatnyilag szörnyű a viszonyunk Oroszországgal, és eltökélt abban, hogy megvizsgálja a kapcsolatok javításának lehetőségeit". Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet és más terrorista csoportok elleni küzdelem közös célokat ad az Egyesült Államoknak és Oroszországnak.

Az Iszlám Állam közös ellenségünk, és a lehetőség, hogy Oroszországgal együtt vadásszuk le és pusztítsuk el az Iszlám Államot, rendkívül fontos, elsődleges a hivatalba lépő kormányzat számára

- fogalmazott.

Pence határozottan elítélte és felelőtlennek nevezte, hogy nyilvánosságot adtak annak az ellenőrizetlen és állítólagos hírszerzési információkat tartalmazó dossziénak, amely szerint Moszkvának kompromittáló információi lennének Donald Trumpról.

Óvatosabban kellene tweetelgetni

Ugyancsak a Fox televízió vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában nyilatkozott John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) leköszönő vezetője is. Brennan, felháborítónak találta, hogy Donald Trump a héten - a Buzzfeed dossziéjának nyilvánosságra kerülése után - az amerikai hírszerző közösséget a náci Németországgal azonosította. Trump ugyanis az egyik Twitter-üzenetében azzal vádolta meg a hírszerző ügynökségeket, hogy gyakorlatuk a náci Németországban volt honos gyakorlatra emlékezteti őt.

A CIA leköszönő vezetője továbbá úgy vélte, hogy a megválasztott elnök nem látja át teljesen Oroszország által jelentett fenyegetéseket, az oroszok lehetőségeit, képességeit, és globális lépéseit.

Arra figyelmeztette Trumpot, hogy hivatalba lépése után "óvatosabban" nyilvánuljon meg Twitter-üzeneteiben.

A spontaneitás nem használ a nemzetbiztonsági érdekek védelmének, és meg kell értenie, hogy amikor beszél, vagy reagál valamire, akkor annak beható következményei és hatása van az Egyesült Államokra

- hangsúlyozta Brennan, majd hozzátette: "többről van szó, mint Trump úrról. Az Egyesült Államokról van szó".