A cseh diplomácia irányítója szerint az INF-szerződés több mint 30 éves keresztül biztosította Európa és benne Csehország "magasabb szintű biztonságát". Csehország támogatja az új szerződés megkötésére irányuló igyekezetet, esetleg a kétoldalúnál szélesebb formátumban is - tette hozzá a miniszter.

Az Egyesült Államok fél éve jelentette be, hogy kilép a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződésből, mert Moszkva megsérti azt. A NATO pénteki nyilatkozatában szintén kizárólag Oroszországot tette felelőssé a szerződés hatályának megszűnéséért. Moszkva az amerikai állítást és a bírálatokat is határozottan visszautasította - írta az MTI.

"Sajnálom, hogy Oroszország felelőtlen hozzáállása következtében ma (pénteken) megszűnt az INF-szerződés. Aktívan támogatjuk az igyekezetet egy újabb szerződés létrehozására, akár szélesebb formátumban is," - írta a Twitteren Tomás Petrícek.