Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnököt azzal a feladattal választották meg, hogy Lengyelország emberi arcát mutassa a külvilág felé, ám tevékenysége a nemzetközi küzdőtéren ügyetlenkedések sorozata - idézte a gazeta.pl azokat az elemzőket, akik elég keményen bírálják a kormányzása 100 napjához érkezett vezetőt.

Az elmúlt év végén már annyira gyülekeztek a felhők a nemzetközi porondon a lengyel kormány felett, hogy a kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) vezetősége úgy döntött, kormányfőt cserél. Az igazságügyi reformmal kapcsolatban, amely szakértők és Brüsszel szerint sérti a jogállamiság érvényesülését, uniós szavazati jogának megvonása fenyegeti az országot.

Volt bankár

A választás az akkori miniszterelnök-helyettesre, egyben pénzügy- és fejlesztési miniszterre, Mateusz Morawieckire esett, előde, Beata Szydlo villámgyorsan lemondott, Morawieckit pedig szinte azonnal jelölte kormányfőnek az államfő. A parlament egy nap alatt elfogadta ezt a javaslatot.

Az új vezető a bankszektorban csinált karriert, magas beosztásokat töltött be. Ezért miniszterelnökké válása a nemzetközi színtéren erősíthette a lengyel pozíciót. A Wirtualnemedia.pl portál beszélgetésén részt vevő szakemberek emlékeztettek rá, hogy Morawiecki bankárként konkrétan és tömören fogalmazott, míg miniszterelnökként bizonytalan.

Nem mérnök

Piotr Czarnowski, a First PR ügynökség elnöke úgy látja, hogy a kormányfő nyilatkozatai érthetetlenek, nem világos, miről beszél, ügyetlenség és nem eléggé diplomatikus mondatok jellemzik ezeket. Az egyik ilyen lehetett, amelyben lesajnált a magyar kormány teljesítményét a korrupció és a jogállamiság területén.

Fellépéseiben az ideológiai vonal kezd fölénybe kerülni, miközben a kormány fejétől inkább mérnöki precizitást, hatékony irányítást és gyakorlatias információkat várnak az emberek. Nem ideológiát és demagógiát. Ha ez továbbra is így folytatódik, jobb lenne, ha nem lépne a nyilvánosság elé sem Lengyelországban, sem külföldön - véli Czarnowski.

Folyékonyan és könnyedén

Ez a 100 nap olyan, mint egy rossz álom azoknak, akik Lengyelországot a nemzetközi közösség felelős tagjának akarják látni. Természetese sok mindenre nem volt hatása a miniszterelnöknek, de a felelősség így is visszahullik rá - mondta Szymon Gutkowski, a DDB&Tribal reklámügynökség vezetője.

Nem ért egyet az előbbiekkel Bartosz Czupryk, a politikai marketing és stratégia szakértője. Szerinte Morawiecki a nemzetközi színtéren egyelőre jobban áll, mint nem is egy elődje. Folyékonyan, könnyedén beszél nyelveket. Előnyére válik az üzleti tapasztalat, ami kemény tárgyaló partnernek láttatja más államok vezetői szemében. Ugyanakkor minisztereit jobban is megválogathatta volna.

A fotó forrása: Kacper Pempel/Reuters