Az Európai Unióban 2014 első három hónapjában 8,4 százalékkal, közel 3,25 millióra bővült az új autók értékesítése 2013 első negyedévéhez képest - jelentette az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA). Ezen belül az EU nyugati és déli tagállamaiban 7,5 százalékkal, a 2004 után csatlakozott országokban 22 százalékkal ugrottak meg az eladások.

A legnagyobb piacok közül a német és a francia 5-6 százalékkal, a spanyol és a brit 10 százalék feletti ütemben bővült. A kelet-közép-európai régióban Bulgáriában több mint 30 százalékos, Lengyelországban majdnem 29 százalékos növekedést jegyeztek fel az ACEA statisztikusai. Magyarország bő 23 százalékos bővülésével a középmezőnyben helyezkedik el - a cseh és a szlovák autóeladások is bőven két számjegyű ütemben emelkedtek.

Az ötmillió lakosú Szlovákiában 16,8 ezer autó kelt el három hónap alatt, míg a tízmilliós Magyarországon csak 15,5 ezer, a szintén tízmilliós népességű Csehországban viszont 43 ezer. Magyarország továbbra is a nyugati használt autók legjobb piaca, ami hatással lehet az újautó-eladásokra. Ezt a tendenciát még a gyengébb forint és egy új adó sem fogta vissza. (A behozott autók után januártól vagyonszerzési illetéket kell fizetni.)

A márkák versenyében megállt a piacvezető Volkswagen részesedésének bővülése. A Renault-hoz tartozó román Dacia majdnem 43 százalékkal, az elmúlt évek mélyrepüléséből kiemelkedő Mazda több mint 30 százalékkal növelte eladásait január és március között. A Suzuki bő 22 százalékos pluszt könyvelhetett el, és megelőzte a továbbra is hanyatló Hondát.