Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A pekingi kereskedelmi minisztérium a honlapján megjelent közleményben úgy fogalmazott, hogy "a két fél gazdasági és kereskedelmi csapatai aktívan konzultálnak a 90 nap alatt világosan felvázolt útiterv és menetrend alapján".

"Kína megkezdi azoknak a specifikus döntéseknek a végrehajtását, amelyekről konszenzus alakult ki, és minél előbb, annál jobb" - áll a közleményben, amely azonban semmiféle konkrétumot nem tartalmazott, jóllehet ez volt az első hivatalos megnyilvánulás Peking részéről Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök hétvégi találkozója óta.

Kínában még mindig nem erősítették meg az amerikai elnök azon állításait, miszerint Peking vállalta, hogy csökkenti az Egyesült Államokból importált autókra kivetett vámot, valamint több amerikai terméket fog vásárolni. Peking hallgatása, valamint Trump elnök és amerikai tisztségviselők egymásnak ellentmondó kijelentései egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy az amerikai tőzsdeindexek jelentősen csökkentek kedden, mert felerősödtek a kétségek az iránt, hogy sikerül rendezni a világgazdasági növekedést is fenyegető amerikai-kínai kereskedelmi viszályt.

Trump elnök, aki kedden ismét arra figyelmeztetett, hogy csak "egy reális megállapodást" tart elfogadhatónak, és a tárgyalások kudarca esetén életbe léptetik a megígért vámtarifa-emeléseket, megkönnyebbülten fogadta az első pekingi közleményt. A Twitteren szerda reggel közzétett üzenetében nagyon sikeresnek minősítette a legutóbbi kétoldalú tárgyalásokat, hozzátéve, hogy bízik a kínai ígéretek valóra váltásában.

Az AP amerikai hírügynökség megjegyezte, hogy kínai vezetők gyakran alkalmazzák a hónapokig vagy akár évekig is elhúzódó halogatás taktikáját, hogy nyomást gyakoroljanak a tárgyaló partnerekre. Még rutinkérdéseknél is előfordul, hogy hetekig, hónapokig hagynak válasz nélkül más kormányokat. Ezúttal azonban lehet, hogy csak az a magyarázat a hallgatásra, hogy a hivatalos reagálások még jóváhagyásra várnak, mivel Hszi Csin-ping majd csütörtökön tér vissza Pekingbe, ugyanis a kínai elnök a G20-csoport argentínai csúcstalálkozója után Panamába és Portugáliába is ellátogatott.

A kereskedelmi háború békés rendezése jó hatással lehetne a piacokra: a legtöbb szakértő és elemző ugyanis attól tart, hogy az elhúzódó bizonytalanság betehet a fejlett gazdaságoknak.