A lengyel pénzügyminisztérium megkezdte az áfa megváltoztatásának előkészítését  - adta hírül a Business Insider Polska a Gazeta Prawna című gazdasági lapra hivatkozva. Jelenleg még az előző kormány, a mérsékelt jobboldali Polgári Platform regnálása idején bevezetett 23, 8 és 5 százalékos kulcsok vannak érvényben.

Ezt megelőzően csak két kulcs volt, 23 és 8 százalékos, és sok közgazdász érvel amellett, hogy ehhez kellene visszatérni. Ugyanakkor a gazdasági lapnak egy minisztériumi illetékes azt mondta, hogy egyelőre maradhat a jelenlegi három kulcs, amelyeket automatikusan mérsékelnének, ha a gazdasági helyzet ezt lehetővé tenné.

A hírforrás jelezte, hogy egyelőre nagy viták folynak erről, a végső döntésre még várni kell. Minden valószínűség szerint a minisztérium ősszel akarja bemutatni a végső változatot. Az adó kulcsainak módosításával egyidejűleg megváltoztathatják azt is, hogy mely termékek melyik kulcs alá kerülnek.

A fotó forrása: Stocksnap