A makroadatok sorát hozzák nyilvánosságra a következő héten a kelet-közép-európai országok: a januári inflációs jelentés mellett napvilágra kerülnek az előzetes 2013. negyedik negyedéves GDP-adatok is - írja a balknas.com hírportál. Az utóbbiakat Csehországtól, Lengyelországtól, Magyarországtól és Romániától várják az elemzők. Kiderülhet belőlük, hogy megerősödött-e a régió gazdaságának fellendülése az elmúlt év végén.

Ami az árakat illeti, ez ügyben várhatóan nem változik a térség államairól egy ideje kialakult kép: a legtöbb országban nem az infláció, hanem a defláció kialakulása jelenti a legnagyobb veszélyt - derül ki a Danske Bank elemzéséből. A leghatározottabb kockázatot Magyarország esetén látják a szakértők. Az elmúlt két hét forinteladásai nyomán ugyan csökkent az általános árzuhanás lehetősége, ám a Danske inflációs modellje ennek ellenére azt jelzi, hogy 2014 későbbi szakaszában bekövetkezhet a defláció.

A dán bank elemzői 0,2 százalékos év/éves árnövekedést jósolnak januárra a decemberi 0,4 százalék után. Lengyelországban szintén mérséklődhet a pénzromlás az egy százalék alatti üteme, Csehországban pedig az államilag szabályozott árak csökkenése vezethet el az infláció jelentős gyengüléséhez.

Langyos növekedés

A halvány áremelkedések mögött részben a sovány fogyasztói kereslet áll. Ebben nem várnak javulást a Danske közgazdászai. A gyenge kereslet megmutatkozhat a GDP-adatokban is. A Cseh gazdaság teljesítményének javulása pusztán a GDP korábbinál kisebb, 0,2 százalékos csökkenésében mutatkozhat meg. Lengyelországban 1,8 százalékos év/éves bővülési adat várható 2013 október-decemberéről a harmadik negyedéves 1,9 százalékos plusz után.

Magyarország azonban piros pontot kaphat. A harmadik negyedévben feljegyzett 1,8 százalékos pluszt 2,5 százalékos növekedés követhette az év utolsó három hónapjában. A Danske elemzői összességében úgy gondolják, hogy a kelet-közép-európai régió gazdaságai gyengécskék maradnak, még legalább két évig potenciális bővülési lehetőségük alatt teljesítenek. Az infláció egyelőre nem közelíti meg a hivatalos célértékeket.