Lengyelországban a szárazság és a szokatlanul tartós meleg miatt a farmerek a kenyér árának 80 százalékos emelkedésével számolnak -  vette át Dziennik Gazeta Prawna hírét a Business Insider Polska. Az agrárágazat szakmai szervezetei levélben kérték a miniszterelnököt, hogy a kormány nyilvánítsa a természeti csapás sújtotta területnek az országot.

A búza tőzsdei ára májustól 38 százalékkal emelkedett, ami azt jelenti, hogy egy félkilós kenyér ára elérheti a 10 zlotyt (750 forint) a boltokban. A tovagyűrűző hatás miatt a hús is 30-40 százalékkal drágulhat. A szaktárca mindenkit nyugtat, mondván: a mezőgazdasági munkák még nem fejeződtek be. A kormány egymilliárd zlotyra becsüli az ágazat veszteségét.

Romániában az élelmiszerek ára összességében csökkent júliusban júniushoz képest, ugyanakkor a sütőipari termékek, elsősorban a vekni (+0,24 százalék) és a kenyér (+0,19 százalék) drágultak - írta a Maszol. Némiképpen drágultak a húsok és húskonzervek is, ebben a kategóriában a legjelentősebb áremelkedést a marhahúsnál regisztrálták (+0,38 százalék).

A szlovákiai malomipar illetékesei jelezték, hogy mihamarabb tárgyalni fognak a feldolgozókkal az árak alakulásáról, miután a gyenge búzatermés miatt nőtt az alapanyagok ára. Ez a kenyér árának emelkedését hozza - tudósított a pozsonyi Új Szó. A szlovákiai malmok 2015-ben és 2017-ben mintegy hárommillió euró veszteséget szenvedtek el. A gabona ára 70-80 százalékban befolyásolja a pékipar termelési költségeit.

A fotó forrása: Shutterstock