Felkelők vonták ellenőrzésük alá péntekre virradóra Andizsán kelet-üzbegisztáni város közigazgatását. Egy helyi emberjogi aktivista szerint egy szigorúan őrzött fegyintézetből mintegy 2 ezer rabot szabadítottak ki. Lángba borult egy színház és egy moziépület. Egy helyhatósági illetékes viszont telefonon úgy nyilatkozott, hogy a város és a tartományi közigzagatási épületek továbbra is a kormányszervek ellenőrzése alatt állnak. A tüntetéseket az a per váltotta ki, amelyben 23 iszlám üzletembert vádolnak alkotmányellenes tevékenységgel, bűnszövetkezéssel és szélsőséges szervezet létrehozásával. Emberi jogi aktivisták szerint viszont az ügy mögött a kormány iszlám körök ellen folytatott széles körű megtorló hadjárata áll. Az andizsáni lázadók pénteken délelőtt túszul ejtettek tíz rendőrt.