Kétszázezer embert toloncolhatnak ki az USA-ból

Az amerikai kormány 2019 szeptemberéig szabott határidőt az Egyesült Államokban tartózkodó, átmeneti védett státuszt élvező 200 ezer salvadori állampolgárnak az ország elhagyására vagy helyzete legalizálására - írja az MTI tudósítója.
Domokos Erika, 2018. január 8. hétfő, 22:24

A kormányzat álláspontját a belbiztonsági minisztérium ismertette hétfőn nyilvánosságra hozott közleményében.

A közép-amerikai El Salvadorból érkezetteknek az amerikai kormányzat a 2001-es salvadori földrengéskor biztosított átmeneti védett státuszt (TPS). Az érkezők tartózkodási és munkavállalási engedélyt kaptak. A különleges engedély időtartama hétfőn járt le, és a belbiztonsági minisztérium közleménye szerint nem meghosszabbítható.

A kormány 2019 szeptemberéig adott határidőt a salvadoriaknak arra, hogy hagyják el az Egyesült Államokat, vagy legalizálják helyzetüket. Amennyiben ezt nem teszik meg, kitoloncolják őket az országból.

ashington már korábban megszüntette a Haitiból és Nicaraguából érkezettek tízezreinek az átmeneti védett státuszát. A közép-amerikai országokból természeti katasztrófa elől menekülőknek adták meg ezt a különleges engedélyt.

Az Egyesült Államok elhagyásának időpontjaként megjelölt dátumot indokolva a belbiztonsági minisztérium közleménye hangsúlyozza: a különleges védelmi státusz azért nem szűnik meg 2019. szeptember 9-e előtt, hogy az érintettek nyugodt körülmények között rendezhessék sorsukat, ahogyan a dokumentum fogalmaz: "az átmenet rendezett legyen". A közlemény ugyanakkor leszögezi: "a 2001-be történt földrengések okozta körülmények ne állnak fenn többé... a jelenlegi TPS-státusznak véget kell vetni".

Az említett különleges státuszt élvező salvadoriak elsöprő többsége a kaliforniai Los Angelesben, a texasi Houstonban és New Yorkban él, 10 százalékuk - a Migrációs Tanulmányok Intézetének adatai szerint - amerikai állampolgárral kötött házasságot.

Az átmeneti védett státuszt 1990-ben hozták létre, kizárólag olyan országok állampolgárainak, akiknek hazájában háborús viszonyok uralkodnak, vagy természeti katasztrófák és járványok pusztítanak. Eddig 10 országból mintegy 300 embernek adták meg ezt a kivételezett státuszt, a többi között nepáliaknak, dél-szudániaknak, nicaraguaiaknak, haitiaknak. A legnagyobb csoportot a salvadoriak képviselik, mintegy 200 ezer menekülttel.

A The New York Times című lap információi szerint 116 republikánus és demokrata párti törvényhozó azzal a kéréssel fordult Elaine Duke ügyvezető belbiztonsági miniszterhez, hogy a salvadoriak és a hondurasiak számára hosszabbíttassa meg az átmeneti védett státuszt, az ebben a két országban tapasztalható nehéz körülmények miatt - írta az MTI.

A kép forrása: Pixabay.

HOZZÁSZÓLÁSOK