Kéz a kézben az orosz és a kínai gazdaság

Az orosz-kínai külkereskedelmi forgalom az idén is megőrzi kétszámjegyű százalékos növekedési ütemét a pekingi kereskedelmi minisztérium csütörtöki tájékoztatója szerint.
Dzindzisz Sztefan, 2018. május 10. csütörtök, 11:20

Az első négy hónapban harminc százalékos növekedéssel elért 31,2 milliárd dollár alapján az idén a két ország közötti kereskedelmi forgalom értéke meg fogja haladni a százmilliárd dollárt. "A gyors növekedés elsősorban a stabilizálódó orosz gazdaság rohamosan növekvő keresletének volt köszönhető" - fogalmazott a minisztérium szóvivője,  megjegyezve, hogy ezzel egyidőben emelkedett a Kína által Oroszországból importált nyersanyagok ára és volumene is.

A két ország közötti kereskedelmi forgalom ugyanakkor nagy növekedési potenciállal rendelkező termékcsoportokkal is bővült: az első negyedévben például az orosz mezőgazdasági termékek kínai exportja 35,3 százalékkal emelkedett. (Nagy a baj - bizalmi válság közelít.)

A kínai minisztériumi szóvivő szerint a kereskedelmi kapcsolatok élénküléséhez nagyban hozzájárult a kínai beruházások növekedése is Oroszországban, valamint számos ágazatban, mint például a repülőgépiparban és az energiaiparban a fejlesztési kooperáció bővülése. "A két ország a növekedési lendület fenntartása érdekében nagy figyelmet szentel a külkereskedelmi struktúra optimalizálásának és a nagy növekedési potenciállal rendelkező területek fejlesztésének".

HOZZÁSZÓLÁSOK