Két éven belül másodszor keresi fel Magyarországot Vlagyimir Putyin orosz államfő. A Krím félsziget 2014 tavaszi elfoglalása után egyetlen más európai országgal sem fordult ez elő és az elmúlt négy év mindegyikében találkozott Orbán Viktorral - kezdi az euobserver uniós portálon megjelent cikkét Krekó Péter, a Political Capital főmunkatársa, az Indiana University vendég professzora.

Putyin a magyar miniszterelnök első számú diplomáciai szövetségesévé lépett elő. Bár Orbán eddig visszafogta Putyin-barát véleményét az európai politikai színtéren, Donald Trump amerikai elnökké választása óta ez megváltozott. A Konrad Adenauer Alapítvány fórumán tartott beszédében hangot adott annak, hogy javítani kellene az EU-orosz kapcsolatokat.

Haszontalan

Külügyminisztere a Reutersnek adott interjújában kijelentette, hogy az Oroszország elleni európai szankciók - amelyeket a Krím bekebelezése és a délkelet-ukrajnai orosz katonai beavatkozás miatt vezetett be az EU - haszontalanok.

Az Orbán-Putyin találkozót előkészítő moszkvai látogatásán jelezte, hogy míg eddig uniós és amerikai rosszallás fogadta a magyar-orosz kapcsolatok elmélyítését célzó lépéseiket, addig a jövőben, a Trump-adminisztráció irányítása alá került USA felől nem számítanak nyomásra.

Atom és gáz

Orbán Viktor ugyan sok kellemetlen ügyet felhozhatna a kétoldalú találkozón - kezdve egyes volt kormánytagok homályos orosz kapcsolataitól a szélsőjobboldali félkatonai szervezetek orosz támogatásáig - nem fogja emlegetni ezeket az ügyeket. Krekó szerint a kapcsolatok tovább elmélyítésének igénye felülírja kínos kérdések emlegetését.

Az elmúlt években kötött üzleti megállapodások nyomán elmélyült Magyarország politikai és gazdasági függése Moszkvától. Kiemelkedő példa a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos szerződés, amelyre árnyékot vet az átláthatóság fájó hiánya és a kiterjedt korrupció lehetősége.

Ráadásul az e heti tárgyaláson felvethetik a hosszú távú gázszállítási szerződés megújítását is, aminek kiemelkedő jelentősége lehet a 2018-as parlamenti választások kimenetele szempontjából is. Ha ugyanis viszonylag olcsón kapja az orosz gázt Magyarország, akkor a magyar kormány újabb rezsicsökkentéssel lepheti meg a választókat.

Más barátság

És az orosz-magyar barátkozás nem korlátozódik a politika és a gazdaság területére. Polt Péter legfőbb ügyész nemrégiben Moszkvában tárgyalt a vezetése alatt álló szervezet és az ottani ügyészség együttműködésének lehetőségeiről. Ennek célja a közérdek védelme és a korrupció elleni harc lenne. Emellett orosz mintát követ az Orbán-rezsim újabb boszorkányüldözése a civil szervezetek ellen.

Más EU-tagországok - Ciprus, Görögország, Szlovákia - szintén jóban vannak Oroszországgal, ám csak a magyar kormány követi az orosz modellt gyakorlatilag minden területen: az ideológia, a gazdaság és a vezetési módszerek terén.

Európai vezér lenne

Trump győzelme nem csupán azt teszi lehetővé, hogy Orbán nyíltabban vállalja oroszbarátságát, hanem utat nyitott euroszkeptikus nézeteinek leplezetlen kifejezése előtt is. Úgy értékelte az amerikai helyzet megváltozását, mint a multilaterális nemzetközi kapcsolatokra épülő világ végét és a kétoldalú kapcsolok korszakának kezdetét.

Magyar sajtóértesülések szerint Orbán tavaly októberben találkozni akart Heinz-Christian Strachéval, a szélsőjobboldali osztrák Szabadság Párt elnökével, csak az Európai Néppárt (EPP) nyomására mondott le erről a tervéről. A magyar kormányfő abban bízik, hogy a jelenlegi európai elitet elsöpri a népharag, és az új Európát az "őszinte" politikusok fogják vezetni.

Ilyenek a francia Nemzeti Front elnöke, Marine Le Pen, a holland bevándorlóellenes, euroszkeptikus pártot vezető Geert Wilders és Strache. Mindegyikük díjazza Orbánt, aki abban bízik, hogy formális vagy informális európai vezető válhat belőle.

Bukhat az EU

Krekó szerint az USA demokráciája elég erős ahhoz, hogy túlélje Trump elnökségét, ám az EU megtörhet a rá nehezedő többféle nyomás alatt. Az EPP-nek külön felelőssége van a mérsékelt, mainstream politika megvédésében. Első lépésként azonban saját magán belül kellene védvonalat húznia a belső fenyegetéssel szemben.

Jóslat

Egyes szakértők azt javasolják, hogy az EPP zárja ki sorai közül Orbán-pártját, a Fideszt, ám jó érv ezzel szemben, hogy ez több kárt okozhat, mint amennyi hasznot ígér. A halálbüntetés visszaállításának ötletétől például sikeresen térítették el a magyar kormányfőt.

Ugyanakkor az EPP-nek világos határokat kellene húznia, mert ezek nélkül Orbán tovább folytathatja a mérsékelt konzervatívok ellenfeleit erősítő politikáját. Jó példa erre Putyin szívélyes budapesti fogadása, ami szembe megy az EPP akaratával.

Ha az Európai Néppárt nem lép fel határozottan, akkor valóra válhat Orbán próféciája, miszerint a mainstream politikai erők arra az útra fognak lépni, amelyet a magyar kormány tapos ki előttük 2010 óta.