Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Forsa közvélemény-kutató intézet adatai szerint a német választók 64 százaléka bízik abban, hogy létrejön a pártok színe (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány. Ez 8 százalékpontos csökkenés a két héttel korábban mért 72 százalékhoz képest.

A visszaesés annak tulajdonítható, hogy a négy párt együttműködéséről kezdett egyeztetések első két hete kevés eredményt hozott. A leginkább a bajor CSU választói kételkednek a sikerben, de a csökkenés ellenére a nagy többség továbbra is a Jamaica-koalíciót támogatja, mert egyedül ez felel meg a választók akaratának, miután a CDU/CSU eddigi koalíciós partnere, a szociáldemokrata párt (SPD) bejelentette, hogy ellenzékbe vonul - értékelte az RTL kereskedelmi televízió és az RTL csoporthoz tartozó n-tv hírtelevízió megbízásából készített felmérés eredményeit Manfred Güllner, a Forsa vezetője.

Nincs ok előrehozott választásra

Azzal kapcsolatban, hogy az egyeztetések eddigi csekély eredménye miatt az FDP vezetői már az előrehozott választás lehetőségéről beszélnek, a szakember kiemelte: a németek nem látnak okot arra, hogy megismételjék a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást. Ezt jelzi, hogy a pártok támogatottsága nemigen változott a szeptember 24-i választás eredményeihez képest.

Ha most vasárnap ismét Bundestag-választás lenne, a CDU/CSU a szavazatok 32 százalékát gyűjthetné össze, míg hat hete 32,9 százalékos eredménnyel végzett az első helyen. Az SPD a szeptemberben elért 20,5 százalék után a szavazatok 21 százalékát nyerné el, a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) 12,6 százalék után 12 százalékot szerezne, az FDP 10,7 százalék helyett 11 százalékos eredményt érne el, az SPD-től balra álló Die Linke (Baloldal) 9,2 százalék helyett 9 százalékon, a Zöldek 8,9 százalék helyett 10 százalékon végeznének.

Angela Merkel szerint helytelen az előrehozott választás lehetőségét lebegtetni - jelentette a Spiegel Online hírportál, amely szerint a politikus pártja hétfői elnökségi ülésén hangsúlyozta: a CDU-nak sem kell mindenáron a Jamaica-koalíció, de nem okos dolog állandóan az előrehozott választásról beszélni a nyilvánosságban. Mind a négy párt felelős azért, hogy stabil kormány alakuljon Németországban.

Már a befejező szakaszban tartanak

Az egyeztetések második, befejező szakasza hétfő este kezdődött az öt pártelnök, Angela Merkel, Horst Seehofer CSU-elnök, Christian Lindner FDP-elnök és a Zöldek két társelnöke, Katrin Göring-Eckardt és Cem Özdemir részvételével.

A tervek szerint a következő napokban a tárgyalódelegációk mind a 12 kijelölt témát ismét átveszik szakértők bevonásával. A leginkább vitatott ügyeket a pártelnökök fóruma elé utalják. Az egyeztetéseket várhatóan november közepéig folytatják, majd a pártok külön-külön határoznak arról, hogy érdemes-e elkezdeni a hivatalos koalíciós tárgyalásokat.

Eddig főleg csekély taralommal rendelkező általánosságokat rögzítettek az egyeztetéseken, például megállapították, hogy küzdeni kell a lakásínség enyhítéséért és a gazdasági fellendülés folytatódásért. Számos ügyben még csak azt sikerült rögzíteni, hogy nem értenek egyet, eltérnek az elképzelések például a migráció és a menekültek ügyében, a klímavédelem, a közlekedés és a mezőgazdaság kérdéseiben. A legnagyobb viták a Zöldek és a CSU között voltak, a legélesebben pedig a Zöldek és a liberálisok bírálták egymást az egyes tárgyalási fordulók után tett nyilatkozatokban.

Ez még nem a koalíciós tárgyalás

Angela Merkel hétfői videóüzenetében elmondta, hogy a pártelnökök esti fórumán kijelölik a 12 téma legfontosabb pontjait, amelyeket az úgynevezett szondázó megbeszéléseken feltétlenül tisztázni kell, és kedden a delegációk ismét tárgyalóasztalhoz ülnek. Az egyeztetéseket a hét végéig vagy a következő hét elejéig folytatják, majd az utolsó napokban összegzik az eredményeket, mert november 16-án le akarják zárni a folyamatot.

"Még nem koalíciós tárgyalásokat folytatunk, de már most fel akarjuk tárni azt is, hogy hol lehetnek bökkenők" - mondta Angela Merkel a CDU Facebook-oldalán megjelent videóban, kiemelve, hogy sok munka vár még a delegációkra.

A CDU számára a legfontosabb ügyek az államháztartás, a klímavédelem, a bevándorlás és az, hogy az országban mindenütt azonos életkörülményeket biztosítsanak.
Az államháztartással kapcsolatban főleg azt kell tisztázni, hogy miként lehet kihasználni a mérleg többletéből adódó mozgásteret úgy, hogy az egyensúly megőrzése mellett valamennyi párt érvényesíthesse törekvéseit.

A klímavédelem területén a legfontosabb annak a vállalásnak a teljesítése, hogy Németország 2020-ig 40 százalékkal csökkenti a szén-dioxidban számolt üvegházgáz-kibocsátását 1990-hez képest. Ez "nem lesz nagyon egyszerű" - mondta a kancellár, utalva arra, hogy a legutóbbi számítások alapján Németország legfeljebb 32 százalékos csökkenést ér majd el.

A bevándorlás, a migráció és az integráció kérdései szintén "bonyolultak" - tette hozzá Merkel.

Az azonos életkörülményekkel kapcsolatban kifejtette, hogy településtípustól függően más-más kihívásokkal kell szembenézni. Így a nagyvárosokban a lakásépítésre kell összpontosítani, négy év alatt másfél millió lakást kellene felépíteni, vidéken pedig elsősorban az egészségügyi ellátás hálózatát kell fejleszteni.

(Fotó: Reuters)