Hihetetlennek tűnik ma már, hogy az USA-ban 1999-ben még csak 90 cent volt egy gallon benzin ára, míg ma 4 dollár. Magyarországon 200 forint körüli árról drágult az üzemanyag bőven 300 forint fölé az elmúlt hónapokban. Szakértők szerint nem lehet egy felelőst találni az elmúlt évek rendkívüli áremelkedéséért. A mai folyamatok gyökerei a 90-es években keresendők, amikor viszonylag olcsó volt az üzemanyag. Ez fogyasztásra ösztönözte a vevőket, kialakult például az átlagosnál sokkal több üzemanyagot felhasználó hobbi-terepjárók (SUV) divatja. 2004-re azután a fejlett világ növekvő keresletét már megfejelték a feltörekvő országok hozzájuk felzárkózó igényei is, miközben a kitermelés nem tudott lépést tartani a felhasználással. A Katrina hurrikán pusztítása idején, 2005 őszén nagyon szépen megmutatkozott, milyen feszes a kereslet és a kínálat viszonya. A katasztrófa miatt kiesett finomítói kapacitások olyan hiányt okoztak, közvetlenül az amerikai, közvetve pedig a világpiacon, amely semmi perc alatt 3 dollárra lökte a benzinárat az USA-ban. 2006-ban felzárkózott a gondok mellé az iráni atomprogram körüli politikai feszültség is, majd amikor megindult az izraeli invázió Libanon ellen, ismét 3 dollárra ugrott a benzinár. Ettől az évtől kezdve megtanulhatta a világ, mit jelent az erőforrás-nacionalizmus fogalma: Oroszországban Vlagyimir Putyin, Venezuelában Hugo Chavez, Iránban Mahmoud Ahmadinejad döntött úgy, hogy országának minél nagyobb hasznot kell szakítania az olaj eladásából. Emellett a Bush-adminisztráció konfliktusa Iránnal és Venezuelával, illetve az iraki háború is alaposan hozzájárult az olajár emelkedéséhez. Az elmúlt év azután végleg arról szólt, hogy a kereslet nincs összhangban a kínálattal. Kazahsztánban és Oroszországban technikai gondok nehezítették a kitermelést, az OPEC pedig semmilyen hajlandóságot nem mutatott exportja növelésére. A mostanra kialakult 130 dollár/hordós olajár sem elég ösztönző, hogy ezen változtasson. 2008 eddig eltelt hónapjaiban láthatóan megnőtt a spekulációs kereslet. A befektetők jó helyet keresnek pénzüknek, és ezt az olajpiacon találták meg. 2003 óta a NYMEX árutőzsde olajkontraktusai több mint kétszeresükre nőttek, és a pénzbeáramlás az elmúlt 6 hónapban felgyorsult. Szakértők ugyanakkor óvnak attól, hogy a spekulációt okoljuk a drágaságért: a legfőbb ok, hogy az energiahordozók kitermelése immáron nem tud lépést tartani a megnövekedett kereslettel. A helyzetet csak bonyolítja, ugyanis nem egyértelmű a gazdasági hatása a Brazilia mellett a napokban feltárt hatalmas olajmezőnek, amely a jelenlegei információk szerint egy az egyben a kínai piac igényeit elégíti majd ki.