A Corriere della Sera napilap címoldala szerint az olasz diplomáciát 2014 óta vezető Paolo Gentiloni a legesélyesebb kormányfőjelölt, aki Matteo Renzit helyébe léphetne. A lap szerint Gentiloni az utóbbi órákban többször is találkozott a távozó Renzivel a kormánypalotában.

Paolo Gentilonival kevés változik, a Renzi-kormány folytatódna Renzi nélkül - írta a Corriere, hangsúlyozva, hogy Gentiloni alatt kisebb változtatásokkal ugyan, de az összes eddigi miniszter maradhatna.

Ha pedig valóban az eddigi balközép parlamenti többség vezette kormány irányítja tovább Olaszországot, megbízatása ideiglenes lenne. Megalkotja az új olasz választási törvényt, levezényli a G7-es csoport májusi olaszországi csúcstalálkozóját, és a nyár elején Olaszországban parlamenti választásokat tarthatna - írta a Corriere della Sera.

A La Repubblica szerint Paolo Gentilonival Olaszország a Renzi-kormány "fénymásolatát" kapná, éppen ezért Gentiloni továbbra is csak egyike az esélyeseknek. Sergio Mattarella államfő szombat délután a három legnagyobb parlamenti párttal zárja a csütörtök óta tartó konzultációkat: a jobbközép ellenzéki Hajrá Olaszország (FI), a szintén ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a kormányt vezető balközép Demokrata Párt (PD) delegációit fogadja.

Az FI delegációját meglepetésre az olasz jobbközép irányítását kezéből kiadni nem akaró, 80 éves Silvio Berlusconi vezeti majd, és az olasz sajtó szerint ő a mérleg nyelve, vagyis tőle függ, milyen kormány alakul: ha támogatja Gentiloni kinevezését, Renzi kormánya hatalmon maradhat, de ha Berlusconi nemet mond, akkor kormányátalakításra kerülhet sor egy szakértői kabinet felállításával és Matteo Renzi hatalmi pozícióinak felszámolásával.

Renato Brunetta, az FI képviselőházi frakcióvezetője kijelentette, pártja nemet mond egy más által vezetett második Renzi-kormányra. Elemzők azonban emlékeztettek, hogy Matteo Renzi 2014 februárjában is a Silvio Berlusconival kötött háttérpaktum révén lett miniszterelnök, így az FI és Renzi közötti titkos megállapodás most sem zárható ki.

A La Repubblica feltételezései szerint Sergio Mattarella már vasárnap bejelentheti az általa választott miniszterelnök-jelöltet, akit azzal bíz majd meg, mérje fel mekkora a támogatottsága, és az államfő csak ezt követően nevezi ki. Tehát az új olasz miniszterelnök - a tervek szerint - jövő héten teheti le esküjét.

Ezzel egy időben a Renzit támogató és Renzi-ellenes táborra szakadt PD bejelentette, december 18-án határoznak a párt kongresszusának összehívásáról, várhatóan egy márciusi időpontra tűzve ki a kongresszust. Vagyis a PD is tavasszal készül megválasztani azt a főtitkár-miniszterelnökjelöltet, aki a következő választásokon indulhatna. Az olasz újságok júniust tartják az előrehozott választás legvalószínűbb időpontjának.