Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Vélhetően az abház fővárosban, Szuhumiban gyógykezelik Kovács Bélát, a Jobbik kémkedéssel és költségvetési csalással gyanúsított európai parlamenti képviselőjét - írta a lap.

így gyakorlatilag a nullával egyenlő annak az esélye, hogy a politikus július 19-én megjelenik a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF), ahol a költségvetési csalási ügyben gyanúsítottként hallgatnák ki.

Simon Richárd, a KNYF helyettes szóvivője szerint Kovács Béla még nem vette át az állandó lakcímére küldött, július 19-re szóló idézését, legalábbis a tértivevény hétfőig nem érkezett vissza a főügyészségre. Az EP-képviselő eddig nem igazolta hivatalos irattal a június 23-ra tervezett kihallgatásáról való távolmaradását sem.

Nemzetbiztonsági körökben az az általános vélekedés, hogy az abház tengerpartot bizonyos titkosszolgálatok előszeretettel használják pihentetőhelyként munkatársaik számára. Abházia már csak azért is jó választás Kovács Bélának, mert a szakadár államból meglehetősen körülményes volna hazahozni, a nemzetközi elfogatóparancsot ugyanis lehetetlen a térségben érvényesíteni - írta a Magyar Idők.