Ki nem találná, mitől rettegnek Bécsben

A bécsi kamaszlányok 20 százaléka jobban aggódik a testsúlya és alakja, mint a családon belüli konfliktusok miatt. Egyharmaduk retteg az elhízástól, több mint háromnegyedük pedig csontsovány szeretne lenni – derül ki egy friss felmérésből.
Napi.hu, 2015. november 4. szerda, 21:55
Fotó: Napi.hu

A Bécsi Városháza női egészségvédelmi programja a napokban tette közzé annak a felmérésnek az eredményét, amelyet 33 bécsi iskola 12 és 17 éves tanulói körében végeztek el az étkezési zavarokkal és a testképpel kapcsolatban.  A tanulmány szerint a lányoknál kétszer akkora az esélye, hogy étkezési zavaruk lesz, mint a fiúknál.

Noha mindkét nemnek vannak problémái a testsúlyukkal (lányok 28 százalék, fiúk 20 százalék), a lányok 20 százaléka a súlya és az alakja miatt aggódik a leginkább. Még annál is jobban, mint a családban felmerülő konfliktusok miatt (13 százalék). Háromnegyedük csontsovány szeretne lenni, a 16 évesek 53 százaléka pedig legalább egyszer fogyókúrázott már életében. A 12 éves lányok körében ez az arány 17 százalék. A lányok egyharmada, a fiúk 14,5 százaléka retteg attól, hogy meghízik.

Programmal segítenek az aggódókon

Az eredményeket látva Bécs egészségügyi és szociális tanácsnoka, Sonja Wehsely rögtön akciót hirdetett Pont jó vagyok! Akármekkora is vagyok címmel. Az akcióval arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy milyen fontos, hogy jóban legyünk a saját testünkkel és elutasítsuk a valótlan szépségideálokat. A szépség nem ruhaméret kérdése, hanem a hozzáállásé! - vélekedik a programról.

Minden tanulmány - a nemzetköziek is - azt mutatja, hogy főleg a gyengébbik nemet érinti a karcsúság és szépség iránti vágy, amely már kisiskolás korban megnehezíti az egészséges önbizalom és testkép kialakulását. Társadalmi szemléletváltásra van szükség, amely ismét a sokszínűséget helyezi előtérbe - teszi hozzá Beate Wimmer-Puchinger Bécs női egészségvédelmi megbízottja.

Az akció keretében - Inge Prader nemzetközi hírű fényképész közreműködésével - fényképeket posztoltak a Facebookon olyan lányokról és nőkről, akik szeretik a testüket, és erre buzdítják a bécsi lányokat is. Azok között, akik feltöltik a képüket, nyereményeket sorsolnak ki. Az iskolákban workshopokat tartanak az étkezési zavarokról, tájékoztató anyagokat készítenek fiataloknak és egészségügyi dolgozóknak, valamint tréningeket szerveznek óvópedagógusoknak arról, miként akadályozhatják meg, hogy a kicsik kicsúfolják egymást a testsúlyuk vagy egyéb testi adottságuk miatt. Az étkezési zavaroktól szenvedők telefonon és e-mailben kérhetnek ingyenesen segítséget szakemberektől.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2015.11.05 07:13

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2015.11.04 22:21

Viszont azon rágódni, amiről senki sem tehet, ostobaság. Sportolni, tanulni kell, és már ezzel is sok szépet lehagytunk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2015.11.04 22:17

Egy olyan világban, ahol igenis sokat számít a külső, nem csoda, hogy a fiatalok is így gondolkodnak. Lehet, hogy az illető olyan gonosz, mint az ördög, de ha első ránézésre jól néz ki, a kutyát sem érdekli, hogy valójában milyen. Nem minden arany ami fénylik, de hát ehhez idő is kell, hogy kiderüljön.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html