Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A német diplomácia vezetője kiemelte: Belgrádnak folytatnia kell a megkezdett gazdasági reformokat, hogy még több befektető érkezzen az országba, és mindenképpen rendeznie kell a viszonyát egykori déli tartományával. Hozzátette, hogy Szerbia a nyugat-balkáni térség stabilitásának egyik alappillére, mindazonáltal arra kell törekedni, hogy a régió országai között ne éledjenek újra a múltból (a délszláv háborúból) eredő feszültségek - írja az MTI.

Gabriel gratulált Vucicnak ahhoz, hogy április 2-án Szerbia köztársasági elnökévé választották, ez azonban megfogalmazása szerint óriási felelősséggel is jár, mert elnökként folytatnia kell a gondok kormányfőként megkezdett kezelését, és a "fájdalmas" reformok végrehajtását.

Aleksandar Vucic kiemelte, hogy Belgrád továbbra is a stabilitás kulcsszereplője szeretne lenni a térségben. Mint mondta: Szerbia is tisztában van azzal, hogy milyen feladatok állnak még előtte a teljes jogú EU-tagság elnyeréséig, például csökkenteni kell a munkanélküliséget, javítani kell az életszínvonalat, és erősíteni a jogállamiságot.

Sigmar Gabriel balkáni körútja során Szerbia után Koszovóba és Albániába is ellátogat.