Amikor a jelenlegi lengyel kormány bevezette a Család 500+ programot, amelyben 500 zloty (37 ezer forint) járt minden második, harmadik stb. gyermek után a családoknak, a legtöbben ezt a pénzt az iskolán kívüli plusz órákra, nyelvtanulásra szánták vagy úgy gondolták, félreteszik a gyermek jövőbeni taníttatására. Kiderült azonban, hogy ennek a pénznek nem kis része a család szükségleteire megy el - írta a Rzeczpospollita.

A Santander Consumer Bank július első napjaiban felmérést készített a program felhasználásáról. Kiderült, hogy a megkérdezettek 53 százaléka a gyerekekre szánja a plusz jövedelmet, de még semmit sem tett ennek érdekében. Eközben a szülők három százaléka nem óhajt élni a lehetőséggel (ahhoz ugyanis, hogy a pénz a családhoz jusson, beadványban kell azt kérvényezni).

Minden ötödik válaszoló azt közölte, hogy a család ügyek finanszírozására használja fel az 500 zlotyt, nem csupán a gyerekre. Ezt a választ elsősorban a sokgyermekes családok adták. Mások a gyerekkel kapcsolatos napi kiadásokra, a szünidőre vagy utazásra költik a kormány ajándékát, illetve az úgynevezett zöld iskolákra. Sportra és szórakozásra is jut belőle, de voltak olyanok, akik laptopot vagy komputert akartak vásárolni, bár ebbe a csoportba mindössze a megkérdezettek öt százaléka tartozott.