Az amerikaiak több mint kétharmada szerint az Obama-adminisztráció nem megfelelően reagál a benzin drágulására, ugyanakkor nem vagy nem kizárólag a politikusokat okolják az életüket megkeserítő fejleményekért - derül ki a Reuters/Ipsos friss felméréséből. A megkérdezettek 68 százaléka elégedetlen, 24 százaléka elégedett az elnök ez ügyben kifejtett tevékenységével, ami érvet ad Barack Obama kihívóinak ellenfelükkel szemben a kibontakozó elnökválasztási küzdelemben.

A hatalmon lévő demokraták persze elnézőbbek elnökükkel szemben, de körükben is többségben vannak - 52 százalék az arányuk - az elégedetlenek. Az ellenzéki republikánusok híveinek 89 százaléka bírálja Obamát, a semlegeseknél 73 százalék ez az arány. Az elmúlt egy hónapban 30 centtel, gallononként 3,90 dollárra drágult a benzin az USA-ban, ami igen közel van a lélektaninak tekintett négydolláros árhoz.

Püfölőgép az állam feje

Az autómániás amerikaiakat felbőszíti, hogy majdnem négy dollárt kell fizetniük az üzemanyagért, és szükségük van valakire, akit okolhatnak ezért. Ki lehetne alkalmasabb erre, mint az elnök - értelmezi a közvélemény-kutatás eredményét Chris Jackson , az Ipsos kutatási igazgatója. Ugyanakkor - bár úgy látják, hogy az Obama-adminisztráció nem tesz eleget a baj orvoslására - magáért a drágulásért elsősorban az olajvállalatokat okolják.

A megkérdezett 36 százaléka szerint a túl magas profitot akaró olajmultik a legfőbb felelősök a magas benzinárakért - a demokraták esetén 44, a republikánus szavazóknál 28, a semlegeseknél 32 százalék ez az arány. A válaszadók 26 százaléka egy csokor tényezőt - az olajcégeket, a politikusokat, a világ olajtartalékain ülő országokat és a olajkitermelés növelését akadályozó környezetvédőket - hibáztatják. Mindhárom politikai csoporton belül az átlag körül alakult az így gondolkodók aránya.

Csapásokat adnak és csapásokat kapnak

A republikánusok az elmúlt időszakban benzinár témájában az rótták az elnök szemére, hogy megakadályozta a TransCanada Corp. Kanadát és Texast összekötő olajvezetékének kiépítését. Obama mintegy válaszul olajtermelésükről ismert államokat keresett fel az USA-ban. Oklahomában például megesküdött, hogy fel fogják gyorsítani az említett vezeték déli lábának engedélyezési eljárását. Emellett mindenütt elővezeti három lábon - az olaj, a gáz és az alternatív források kihasználásán alapuló - energiastratégiáját.

Jackson szerint a kérdés nem jelent jelentős veszélyt az elnök újraválasztására mindaddig, amíg a drága energia nem fékezi le a gazdaság fellendülését. A korábbi választások tapasztalata szerint a magas üzemanyagár önmagában nem üti ki a hivatalban lévő elnököt. Ha azonban a mostani árak tartósnak bizonyulnak, az már keresztbe tehet az elmúlt hónapokban kedvezően alakult gazdasági folyamatoknak.