Kiderült, kik a legjobban fizetett vezetők

A világ legjobban fizetett állami vezetője az angol királynő, míg a kormányfők között az ausztrál miniszterelnök. Az utóbbi éves fizetési listán Angela Merkel a 4., Orbán Viktor a 25. helyen áll.
Domokos Erika, 2018. május 6. vasárnap, 10:29
Fotó: Shutterstock

A világ legjobban fizetett állam- és kormányfőinek névsorát készítette el éves bevételük alapján az ig.com - olvasható az Euronews magyar nyelvű oldalán. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 35 országának államfőit vizsgálták.

Óriási különbségek vannak az állam- és kormányfők, illetve egy adott ország vezetője és az átlag állampolgár bérezése között is. Mexikó, Chile és Törökország az a három ország, ahol a legnagyobb a különbség az átlagpolgár és az ország vezetőjének fizetése között: a mexikói elnök hússzor annyit keres évente, mint az átlagos mexikói.

Az ig.com adatai szerint a kormányfők fizetési listáján a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor a 25. helyen áll évi 80 613 euróval (25,2 millió forint). (Ez a helyezés a utolsó negyedet jelenti, a listán ugyanis összesen 32 kormányfőt sorolnak fel.)

A világ legjobban fizetett állami vezetője az angol királynő, II. Erzsébet, akinek mesés, 87 millió eurós (27,2 milliárd forint) éves bevétele van. Messze lemaradva, második helyen a belgák királya áll 11,7 millió eurós (3,6 milliárd forintos) éves tiszteletdíjjal, míg a harmadik helyezett szintén koronás fő: a dániai Margit királynő majdnem 11 millió euróval (3,4 milliárd forint) - írta a hírportál.

Államfők

1. II. Erzsébet, uralkodó, Egyesült Királyság - 87 139 175 euró (27,2 milliárd forint)
2. Fülöp belga király, uralkodó, Belgium - 11 728 477 euró (3,6 milliárd Ft)
3. Margit dán királynő, uralkodó, Dánia - 10 992 590 euró (3,4 milliárd Ft)
4. Akihito japán császár, uralkodó, Japán - 2 504 734 euró
5. Vilmos-Sándor holland király, uralkodó, Hollandia - 888 000 euró
6. Walter Thurnherr, kancellár, Svájc - 381 590 euró
7. Alexander Van der Bellen, elnök, Ausztria - 328 188 euró
8. Donald Trump, elnök, Egyesült Államok - 324 564 euró
9. Gudni Th. Jóhannesson, elnök, Izland - 290 485 euró
10. Michael D. Higgins, elnök, Írország - 249 014 euró

Kormányfők:
1. Malcolm Turnbull, Ausztrália - 442 111 euró (138 millió forint)
2. Alain Berset , Svájc - 404 508 euró (126 millió Ft)
3. Donald Trump, USA - 324 564 euró (101 millió Ft)
4. Angela Merkel, Németország - 309 662 euró (97 millió Ft)
5. Charles Michel, Belgium - 300 419 euró
6. Jacinda Ardern, Új-Zéland - 284 694 euró
7. Sebastian Kurz, Ausztria - 275 246 euró
8. Xavier Bettel, Luxemburg - 232 903 euró
9. Justin Trudeau, Kanada - 223 672 euró
10. Lars Lokke Rasmussen, Dánia - 209 209 euró

25. Orbán Viktor, Magyarország - 80 613 euró  (25,2 millió F)

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

kman, 2018.05.06 14:54

Azt már nem említi ez a tárgyilagosságmentes és magyarellenes napi.hu, hogy Áder fizetése 26-ik a 29-ből. Ezt az infót ugyanis nem lehet uszításra használni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html