Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az orosz energiapolitika átalakulása két mérföldkőhöz érkezett december első hetében. Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai államfő ünnepélyesen üzembe helyzete a Szibéria ereje névre keresztelt orosz-kínai gázvezetéket, illetve az OPEC bécsi tanácskozásán Oroszország belement a kőolaj-kitermelés további korlátozásába, amelynek célja az olajár stabilizálása. Moszkva évtizedeken át büszke volt arra, hogy önálló energiapolitikát folytat, ám az utóbbi lényegében azt jelenti, hogy immáron gyakorlatilag az OPEC 15. tagállama - vezeti fel a Putyin-éra energiapolitikáját elemző cikkét Nick Butler, a Financial Times (FT) energiapiaci szakírója.

Oroszország továbbra is az egyik legjelentősebb szereplője a világ energiapiacának. Nettó exportja több mint 9 milliárd hordó kőolaj, illetve közel 250 milliárd köbméter földgáz volt 2018-ban, ám azzal kénytelen szembe nézni, hogy az energiahordozók területe a vevők piacává vált, így nem tudja kezében tartani az exportált olaj és gáz árát. Az év utolsó hónapjában lesz 20 éve, hogy Putyint először jelölték Oroszország elnökének.

Ez a két évtized sikersztori volt az orosz energiaiparban az 1990-es évek mélyrepülése után, ám egyben még kiszolgáltatottabbá tette az országot az energiahordozók exportjának. Az energiaipar átalakulása miatt nem az az energia-szuperhatalom lett az ország, amiről a Kreml álmodhatott, hanem inkább a hanyatló olajkartell, az OPEC társult tagállamává.

A siker titka

Az orosz olajkitermelés az 1999-es hatmilliárd hordó/napról közel 11 milliárdra ment fel, a gázkitermelés 1,47 milliárd köbméter/napról 1,84 milliárdra. A kivitel ezzel párhuzamosan nőtt és még tovább emelkedhetett volna, ha az oroszok az árak hanyatlása miatt nem kényszerülnek rá, hogy elfogadják az OPEC javaslatát az olajkitermelés korlátozására.

A jelentős bővülés titka, hogy a putyini rezsim lehetővé tette a külföldi tőke befektetéseit a stratégiai fontosságú energiaiparba. Ezzel elsősorban azoknak az oligarcháknak az érdekeit szolgálta, akik a Szovjetunió összeomlása utáni privatizációban jelentős energiaipari vagyonhoz jutottak hozzá. Mellettük jól jártak az állami óriások, a Rosznyefty és Gazprom, miután ezek a cégek - illetve mellettük a legnagyobb magántulajdonban lévő energetikai vállalat, a Lukoil - nemzetközi szinten jegyzett nagyvállalatokká váltak.

Oroszországban soha nem volt könnyű külföldiként üzletelni, mert nem lehet tudni, mikor teszi rá a kormány a kezét egy cég vagyonára, ám néhány erős multi, például a BP valahogy megoldotta ezt a fekadatot. Putyin ellenállt a kísértésnek, hogy mindent államosítson, még akkor is, amikor a Moszkva és a Nyugat a legélesebb konfliktusba került egymással. Oroszország jobb befektetési célpont a nyugati cégeknek, mint Közel-Kelet, mert az oroszoknak a technológiájuk, nekik pedig a kibányászható ásványkincsek kellenek - véli az FT cikkírója.

Orosz atom

Az orosz energiaipar további részleges sikersztorija az állami Roszatom menedzselésével folyó atomerőmű-fejlesztés és -export. A vállalat jelenleg Egyiptomban, Iránban, Kínában és Magyarországon folytat atomerőmű-beruházásokat. Az orosz cég jóval sikeresebben adhatta volna el a technológiáját, mint a francia EDF, ha az EU-s országoknak nem lennének fenntartásaik az oroszokkal szemben, főként egy olyan érzékeny területen, mint a nukleáris technológia. Emellett a zöld energia fejlődése gazdaságtalanná teszi az atomenergia ma ismert formáját.

Hiába azonban a Putyin regnálásának első felében elért sikerek, a jelentős energiapiaci bevételeket rosszul használták fel. Nem teremtették meg egy az energiahordozó-exporttól sokkal kevésbé függő gazdaság alapjait. Az olaj és a gáz ma is az orosz kivitel 60 százalékát adja. Az oligarchák zsebébe befolyt összegek nyugati bankokban és ingatlanbefektetésekben kötöttek ki. A végeredmény: amikor az olaj és a gáz ára nyomás alá került, mint az elmúlt öt évben, akkor az oroszok erőssége az energiaiparban gyengeséggé válik.

Hiába a hosszú csövek

Jó példa erre az északi áramlat 2. gázvezeték, amely az Északi-tenger fenekén közvetlenül köti össze Oroszországot és Németországot. Moszkva azt remélte ettől a csőkígyótól, hogy megerősíti az orosz gáz pozícióját Európában ám ez a piac az elmúlt évtizedben tíz százalékkal zsugorodott és még tovább fog csökkenni, mivel a megújuló energia termelése visszaszorítja a gázfelhasználást is.

Putyin évekkel ezelőtt érzékelhette ezt, ezért teremtették meg a kínai gázexport lehetőségét a most elkészült Szibéria ereje vezetékkel, ám ez sem kínál tuti megoldást. Ennek üzemeltetése ugyanis mindig kiszolgáltatott lesz az orosz-kínai politikai viszonyok hullámzásának. Kína számos forrásból szerezhet be gázt Ázsiából és a Közel-Keletről, így nála vannak az aduk. A történet vége tehát az, hogy a gázszállítási infrastruktúra jelentős fejlesztése ellenére Oroszország olyan energiapiaccal került szembe, amelyen az árakat tőle független tényezők szabályozzák, ráadásul várhatóan lefelé szorítják.