Ezzel magyarázta azt, hogy az idén nem érkezik Kijevbe IMF-küldöttség a hitelprogram felülvizsgálatára, így nem várható újabb kölcsönrészlet sem az év végéig az ország legnagyobb hitelezőjétől, a valutaalaptól.

Az IMF tájékoztatási részlegének helyettes vezetője csütörtökön egy washingtoni sajtótájékoztatón közölte, hogy egyelőre a valutaalap nem tervez újabb missziót küldeni Ukrajnába.

A memorandumban, amelyet az IMF-fel az ukrán vezetők - beleértve az államfőt, a miniszterelnököt, a pénzügyminisztert és a jegybank elnökét - aláírtak, Kijev tett olyan vállalásokat, amelyeket egyelőre nem teljesített - mondta Szmolij.

Szavai szerint a nyugdíjreformot végrehajtották, de nem úgy, ahogyan a valutaalap elvárta. Az IMF szerint ugyanis az elfogadott jogszabály nem ösztönzi a munkavállalókat arra, hogy minél később vonuljanak nyugállományba.

A privatizációról szóló törvényt még csak első olvasatban fogadta el a parlament. A jövő évi állami költségvetést a kijevi törvényhozás megszavazta, de a büdzsével kapcsolatosan kérdései vannak az IMF-nek.

Az ukrán parlament mindezeken felül a múlt héten elfogadta azt az előterjesztést, amellyel újabb egy évvel, 2019-ig meghosszabbította a termőföld eladására vonatkozó moratóriumot az országban, holott az IMF feltételül szabta azt is a kölcsönök további folyósításának, hogy a jövő év elejétől megszüntetik ezt a tilalmat.

Szintén késlekedik Kijev a korrupcióellenes bíróság felállításával. Petro Porosenko ígértet tett arra, hogy a jövő héten a parlament elé terjeszt erről egy javaslatot.

Oleh Csurij, a jegybank helyettes vezetője a csütörtöki IMF-bejelentésre reagálva kijelentette: abban bíznak, hogy januárban sor kerül a valutalap küldöttségének kijevi látogatására. Jövőre két részletre számít Ukrajna, összesen 3,5 milliárd dollárra.

Az IMF 2015 márciusában 17,5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajnának, amelyet négy éven át több részletben folyósít. Ebből az elsőt - 5 milliárd dollárt - a megállapodás megkötésekor megkapta Ukrajna. A további részletek már nem először késnek. Kijev szeptemberben várta az újabb kölcsönt, ami mostani reményei szerint is csak a jövő év második negyedében érkezhet meg - írta az MTI.

Címlapkép forrása: Shutterstock